Greta Thunberg szerint „ez is csak egy klímacsúcs”
Greta Thunberg szerint „ez is csak egy klímacsúcs”

A világ legismertebb klímaaktivistája nem fog felszólalni az ENSZ klímacsúcsán, azonban jelenleg ő is Glasgow-ban van, így testközelből követheti az eseményeket. Thunberget érkezésekor nagy tömeg fogadta, és egy rövid beszédet is mondott a tüntető környezetvédőknek. Ebben a 18 éves svéd lány többek között azt mondta, „a COP26 olyan, mint a korábbi klímacsúcsok, amik sehová sem vezettek”.

A politikusok és a hatalmon lévők úgy tesznek, mintha komolyan vennék a jövőnket, mintha komolyan vennék azoknak az embereknek a jelenlétét, akiket már ma is érint az éghajlati válság. A változás nem ott fog elkezdődni.

–mondta Thunberg egy glasgow-i tüntetésen

Miközben a világ figyelme a skót városra irányul, a klímacsúccsal párhuzamosan számos tüntetés zajlott és zajlik Glasgow-ban és környékén. A Greenpeace például a Rainbow Warrior nevű hajóján utaztatott aktivistákat a városba, akik olyan szegényebb országokat képviselnek, amelyeket már ma is erősen sújtanak a klímaváltozás hatásai.

Tüntetők hívják fel a figyelmet arra, hogy a klímaváltozás elleni küzdelemben az utolsó órában vagyunk

Sok ENSZ-klímacsúcs volt már, de mind kudarcot vallott. Úgy gondoljuk, hogy ha ezen a COP-on több ember vesz részt a világ leginkább érintett országaiból, akkor nagyobb remény lesz a változásra, és a vezetők nemcsak beszélni fognak, hanem talán cselekedni is, mielőtt túl késő lenne.t

–nyilatkozta Edwin Namakang ugandai klímaaktivista a BBC Radio Scotlandnak, melyet a telex cikke idézet

Egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen eredményeket érnek el a klímacsúcson, mely november 12-ig tart. Az állam- és kormányfők a glasgow-i COP26-értekezlet első két napjának csúcstalálkozója után már távoztak a skóciai nagyvárosból, és az ülés további szakaszában a kormányok által tett vállalások technikai kidolgozása kerül napirendre szakértők részvételével. (BBC/Telex)

search icon