Indul „A gyepek titkai” V. fotópályázat
Indul „A gyepek titkai” V. fotópályázat

A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei ötödik alkalommal hirdetik meg a gyepes élőhelyek értékeinek bemutatását, és népszerűsítését célzó fotópályázatukat.

A pályázat kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára. Az elmúlt években a pályázatokra érkezett legjobb felvételekkel mutatták be a gyepes élőhelyeken élő növényfajok, gerinctelen és gerinces állatfajok, valamint a gyepekhez kötődő őshonos állatfajtáink változatosságát.

A fotópályázat ötödik fordulójában tájképek készítése, valamint a gyepekhez kötődő pásztorélet bemutatása a pályázók feladata. A tájképek készítése kapcsán bátorítják a pályázókat olyan, négy fotóból álló sorozatok elkészítésére is, amelyek egy gyepes élőhely évszakonként változó arcát örökítik meg.

A tájban élő embert is szeretnék bemutatni a nagyközönségnek, és a témának az is aktualitást ad, hogy az ENSZ 2026-ot a legelők és pásztorok nemzetközi évének nyilvánította – ehhez is kívánnak csatlakozni a szervezők a meghirdetett témával.

Jelentkezni és fényképeket feltölteni a pályázat online felületén keresztül lehetséges.

A pályázatok beküldésének határideje: 2025. június 30. éjfél

Természeti kincseink ismerete és védelme a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott. A rendezvényen a tudományos élet számos neves képviselője vett részt, értékes előadásokat és innovatív megoldásokat prezentálva az érdeklődők számára.

(Herman Ottó Intézet)

Fotó: Pixabay

search icon