Három hétig tartó vita után jóváhagyta a klímatörvényt a francia nemzetgyűlés

Három hétig tartó vita után jóváhagyta a klímatörvényt a francia nemzetgyűlés
Három hétig tartó vita után jóváhagyta a klímatörvényt a francia nemzetgyűlés

Az Emmanuel Macron államfő által kezdeményezett klímavédelmi törvénytervezetet többen bírálták korábban a túl szerény célkitűzések miatt, ám végül több mint 110 órányi vitasorozat után az alsóház elfogadta azt.

A törvénytervezet, mely a polgári klímakonvenció javaslatai alapján készült, olyan előremutató elemeket is tartalmaz, mint a szuperexpresszek (TGV) által kiváltható belföldi légijáratok megszüntetése, vagy az elektromos kerékpárok vásárlásához járó támogatások bevezetése.

Az alsóházi döntés azonban önmagában még nem elég ahhoz, hogy a tervezet törvényerőre emelkedjen. Szükség van még arra is, hogy a szenátus elfogadja a tervezetet – ez legkorábban júniusban történhet meg.

A környezetvédelmi küzdelem soha nem ér véget, de ez a törvény fordulópontot jelent.

–mondta a szavazást követően Barbara Pompili, az ökológiai átmenetért felelős miniszter.

A klímakonvenció, melyről korábban is írtunk már, egy olyan civilekből álló szervezet, melynek tagjait véletlenszerűen, sorshúzással választották ki arra, hogy tegyenek javaslatokat az éghajlatváltozás okozta kihívásokra adandó válaszokra. A szervezetet Emmanuel Macron a kormányellenes sárgamellényes mozgalom által felvetett problémák orvoslására hozta létre.

A 150 tagú testület szakértők meghallgatásával mintegy nyolc hónapon át ülésezett, és 149, a szakértők által jóváhagyott javaslatot tett a kormányzatnak az úgynevezett „zöld átállás” felgyorsítására.

Az új törvénytervezetet sokan bírálták, a baloldali és a zöld pártok nem tartották elég ambiciózusnak és a környezetvédelmi szervezetek szerint sem szolgál valódi, előremutató megoldásokkal. A szavazás alatt tucatnyi környezetvédő füstbombákkal a kezében a nemzetgyűlés előtti rácsozatra lakatolta magát, tiltakozásul a törvénytervezet ellen.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon