Hetedik alkalommal adták át a Jánossy Andor-díjat
Hetedik alkalommal adták át a Jánossy Andor-díjat

A hazai agrobiodiverzitás megőrzéséért végzett kiemelkedő tevékenységéért Prof. Dr. Gyulai Ferenc kapta meg az elismerést. Az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány által 2008-ban alapított díjat a MATE Szent István Campusán adták át a múlt héten.

Gyulai Ferenc, az MTA doktora, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) professor emeritusa, az agrobiodiverzitás történeti forrásainak kutatója és oktatója, itthon és nemzetközileg is kimagasló érdemeket szerzett agrármérnök, környezetvédelmi szakmérnök kapta, az immár hetedik alkalommal odaítélt Jánossy Andor-díjat.

Érdekesség, hogy magát, az „agrobiodiverzitás” fogalmát is Gyulai Ferenc vezette be, még az ezredfordulón. Gyulai munkája igen szerteágazó, majdnem négy évtizede végez archaeobotanikai kutatásokat, de például az ő nevéhez fűződik az alakor közcélú újrafelfedezése is.

Az alakor vagy egyszemű búza (Triticum monococcum) az egyik legkorábbi, emberek által termesztett búza, melyből az össze ma termesztett búzafaj kifejlődött. Az éghajlati viszonyokra kevésbé érzékeny, betegségekenek többnyire ellenáll és a gyomnövényekkel is jobban bírja a versenyt mint társai. Ezzel együtt terméshozama alacsonyabb, mint az elterjedt fajtáké, így termesztése napjainkra háttérbe szorult világszerte. (Wikipedia)

Gyulai méltatásában így ír tanítványa: „kutatómunkája számos esetben új megvilágításba helyezi a Kárpát-medencében élt egykori kultúrák életmódját, növénytermesztési szokásait. Jelentős eredményeket ért el a régmúlt gabonáiban rejlő értékek feltárásával, hasznos tudást biztosítva számunkra. A Kárpát-medencei növényfajok tájfajtáinak felkutatásával és azok bemutatókertbe ültetésével hozzájárult az agrobiodiverzitás megőrzéséhez”.

search icon