Javíthatják a beltéri levegő minőségét a szobanövények
Javíthatják a beltéri levegő minőségét a szobanövények

A Birminghami Egyetem kutatóinak a napokban megjelent tanulmánya szerint a szobanövények akár jelentősen is javíthatják a beltéri levegő minőségét. A kutatás a többek között légzőszervi megbetegedésekért is felelőssé tehető nitrogén-dioxidra (NO2) koncentrált.

Az Air Quality Atmosphere and Health című folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy bizonyos körülmények között a szobanövények akár 20%-kal is képesek lehetne csökkenteni a levegőben található NO2-ot.

A kísérletek során három szobanövényt, a vitorlavirágot (Spathiphyllum wallisii), a dracénát (Dracaena fragrans) és az agglegénypálmát (Zamioculcas zamiifolia) vizsgálták. Ezek mindegyike elterjedt és könnyedén beszerezhető, alacsony igényű szobanövénynek számít.

A vizsgálat során a növényeket egy olyan tesztkamrába helyezték, melynek levegője megfeleltethető volt egy forgalmas út mellett található iroda levegőjének. A számítások szerint a növények egyetlen óra alatt képesek voltak eltávolítani a kamrában lévő NO2 körülbelül felét.

Természetesen a tesztkörülmények és a valóság némileg eltérhet egymástól, hiszen nem mindegy, hogy mekkora légterű helyiségekben és milyen mennyiségben helyezzük el ezeket a növényeket. Az viszont mindenképp biztató, hogy a kutatók szerint a növények teljesítménye nem függött azok környezetétől, például attól, hogy világosban vagy sötétben voltak-e, illetve hogy nedves vagy száraz volt-e a talajuk.

Az általunk kiválasztott növények mind nagyon különbözőek voltak egymástól, mégis mindegyikük feltűnően hasonló képességet mutatott az NO2 eltávolítására. A folyamat egyébként nagyban különbözik attól, ahogyan a szobanövények a szén-dioxid veszik fel. Korábbi kutatásainkból kiderül, hogy utóbbi erősen függ a környezeti tényezőktől, például a napszaktól vagy a talaj víztartalmától.

–mondta Dr. Christian Pfrang, a kutatás vezetője

(ENN)

search icon