Klímaváltozás nélkül elképzelhetetlen lett volna a kanadai hőhullám
Klímaváltozás nélkül elképzelhetetlen lett volna a kanadai hőhullám

Az elmúlt hetekben az amerikai kontinens északnyugati területeit fojtogató és több száz emberrel, valamint milliárdnyi élőlénnyel végző hőhullám gyakorlatilag lehetetlen lett volna a klímaváltozás nélkül – legalábbis ezt állítja egy új tanulmány.

A héten jelent meg az első tanulmány, mely a pusztító és szokatlan hőséggel foglalkozott. Ebben azt írják a kutatók, hogy az érintett régióban az éghajlatváltozás okán 150-szer nagyobb valószínűséggel alakulnak ki a mostanihoz hasonló hőhullámok, mint korábban.

Azt is hozzátették, hogy ha a jelenleg ütemben folytatódik az üvegházhatású-gázok kibocsátása, akkor a 2040-es évektől 5-10 évente lehet majd hasonlóra számítani, míg „normál” körülmények között nagyjából minden ezer évben egyszer fordult csak elő hasonló.

Az embereknek realizálniuk kell azt, hogy a hőhullámok nagyon veszélyesek, a leghalálosabb extrém jelenségnek számítanak.

–mondta Friederike Otto a tanulmány társszerzője, az Oxfordi Egyetem klímatudósa

A kutatók egyértelműen nem tudták meghatározni, hogy az esemény miért jött létre, de két lehetséges magyarázatot is adtak. Az egyik szerint sok tényező összjátéka hozott létre egy nagyon ritka eseményt, melyet a klímaváltozás tovább súlyosbított, a másik szerint viszont a klímaváltozás alakította át olyan mértékben a légköri viszonyokat, hogy a jelenség létrejöhetett.

Ahogy a kutatók jelezték, a hőhullám nem véletlenül volt sokkoló a térség és lakói számára, hiszen amióta feljegyzéseket készítenek az időjárásról, még hasonlóra sem volt példa. Mégis lehet, hogy a jövőben az északnyugati régióra boruló hőkupola viszonylag gyakori esemény lesz.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Reuters)

search icon