Magyar kutató figyelmeztet: a járványkezelést elszúrtuk, a klímaharcot nem szabad

Magyar kutató figyelmeztet: a járványkezelést elszúrtuk, a klímaharcot nem szabad
Magyar kutató figyelmeztet: a járványkezelést elszúrtuk, a klímaharcot nem szabad

„Egyszerre akarunk kevesebb hőhullámot, elviselhetőbb nyarakat, illetve olcsó repülést, korlátlan fogyasztást, kényelmet. A rossz hír az, hogy a kettő együtt nem megy. Vagy-vagy” – szól Ürge-Vorsatz Diána figyelmeztetése.
A fizikus, klímakutató szerint nagyon elszúrtuk a járványkezelést, emberéleteket áldoztunk fel a gazdaság miatt, ebben pedig a döntéshozók mellett a tudósok felelősségét is látja. Miért a gazos kerté a jövő? Mit kellett volna csinálni a repülőtársaságokkal a járvány alatt?

Többek között ez is kiderül abból az interjúból, amelyet az ismert tudós a valaszonline-nak adott a minap.

A beszélgetés első felében markáns véleményének ad hangot a koronavírus járvány kezelésével kapcsolatban. Szerinte legfeljebb két-három héttel korábban bejelentett vagy hosszabb ideig fenntartott zárás, szigorúbb kontaktkutatás és karantén kellett volna a sokkal kevesebb emberveszteséghez, ahogyan ez sok ázsiai országban is működött. Abban, hogy ez végül nem így történt, a tudomány – és ezen keresztül valamennyire a saját – felelősségét is látja:

a tudománynak van felelőssége, mert nem tud rendesen kommunikálni. A tudós elmodellezget, belesüpped a maga kis világába, szaknyelven közölt publikációiba. Az éghajlatváltozásnál is ez a probléma: az ENSZ éghajlati jelentései még mindig érthetetlenek, túl bonyolultak, tele vannak bizonytalanságot sugárzó mondatokkal, „minden mindennel összefügg”- és „egyrészt-másrészt”-típusú érveléssel, nem is csoda, hogy a döntéshozó nem tud velük mit kezdeni.

Ürge-Vorsatz azt is felveti, hogy „a sok tragédia mellett a járvány lehetőség is volt, hiszen tálcán kaptunk fantasztikus lehetőségeket, amelyek felgyorsíthatták volna az éghajlatváltozás elleni harcot. És hagytuk elúszni szinte mindet.

Nagy és szennyező iparágak túlélését, változatlan továbbműködését segítjük. Pedig a koronaválság mélypontján lett volna lehetőség legalább néhány olaj-, légi- vagy óceánjáró-társaságot állami kézbe venni, és így könnyebb lett volna végrehajtani rajtuk fájdalmas, de elkerülhetetlen átalakításokat. Ha már leálltak a gigantikus környezetterheléssel járó tömeges repülések és luxushajózások – nem a vitorlásokra gondolok, hanem a sokemeletes hajómonstrumokra –, újra kellett volna gondolni, hogyan is működnek ezek.
A repülésnél például az egyik legnagyobb baj az ár, amit nem terhel olyan üzemanyagadó, mint a földi közlekedést. Mert, ugye, mindenki tudja, hogy ha benzinkútnál tankol, akkor az ár tetemes része adó. Ugyanezt a repülőiparnál nem fizetjük meg. Ezért is van, hogy sokkal olcsóbb elrepülni Brüsszelbe, mint vonattal menni ugyanoda.” – fejti ki bővebben véleményét.

„De hogy ne legyek igazságtalan, mondok jó példát is, éppen a közlekedésből: a kerékpározás előretörése. Máig látom a hírekből, hogy biciklihiány van, nemcsak itthon, szerte a nyugati világban, olyan sokan váltottak két kerékre a járvány alatt.
Bicycles are the new toilet paper, vagyis a bringa az új vécépapír, írták humorosan az angolszász sajtóban, látva a vásárlói rohamot. És tény: a városi biciklis közlekedés újra és újra rekordokat dönt, Budapesten is. Kedvező fejlemény továbbá az irodaipar racionalizálása. Kiderült, hogy nem kell annyi üvegpalota, rengeteg munkafolyamatot produktívabb is otthonról is végezni.” – teszi hozzá.

Az interjú további részében klímapolitikai kérdések kerülnek terítékre, nagy léptékben (pl. az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó testülete – IPCC) és kis léptékben egyaránt, így szóba kerülnek a mostanában sokat emlegetett méhlegelők is. Ennek kapcsán a kutató azt az álláspontot képviseli, hogy: „ez az éghajlatváltozás szempontjából kicsi, de a rovarvilág megvédése szempontjából fontos lépés.” – és hozzáteszi: sajnálja, hogy a kezdeményezés nem az ő ötlete volt.

A teljes interjú itt olvasható.

(Forrás: valaszonline.hu Kép: pexels.com)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon