Megcsappanhat a terméshozam, ha folytatódik a felmelegedés?
Megcsappanhat a terméshozam, ha folytatódik a felmelegedés?

A héten jött ki az IPCC kettes munkacsoportja által készített jelentés, mely az éghajlatváltozás hatásaival és az alkalmazkodás lehetőségeivel foglalkozik. A jelentést a harmadik munkacsoport alelnöke, Ürge-Vorsatz Diana éghajlatkutató elemezte a Másfélfok.hu online sajtóeseményén, melyről a hvg.hu cikke számolt be.

Az eseményen a szakember elmondta: a klímaváltozás bizonyítottan veszélyezteti a bolygó ökoszisztémáját és az emberek egészségét, azonban mostanra már nagyon kevés idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy az emberiség számára élhető jövőt biztosítsunk.

A klímaváltozás ugyanis már most 1,1 Celsius-fokkal emelte meg az átlaghőmérsékletet az iparosodás előtti szinthez viszonyítva. A párizsi egyezményben megcélzott 1,5 Celsius-fokos emelkedést szinte biztosan el fogjuk érni, már a 2040-es évekre.

A jelentés szerint Európát 4 fő területen fogják érinteni a klímaváltozásból eredő változások. A nyári hőség drasztikus erősödése mellett a vízhiány is egyre jelentősebb lehet. A csapadékeloszlás szélsőségeinek erősödésével a áradások, villámárvizek száma is megszaporodhat, a hatások pedig a mezőgazdaságot is érzékenyen érinthetik majd.

Ha a felmelegedést nem tudjuk megállítani 1,5 Celsius-foknál, akkor az emberi egészségre és a gazdaságra is egyre jelentősebb hatást gyakorolnak majd a változások. Ahogy arról többször írtunk már, a hőhullámok okozta halálozások meredeken, akár 2-3-szorosára emelkedhetnek.

Ahogy a szakember elmondta, már a közeljövőben is 30–40 nappal megnőhet a 35 Celsius-fok feletti csúcshőmérsékletű napok száma, ennek hatására pedig az egészségügyi ellátó rendszerek további nyomás alá kerülnek, és az erdőtüzek száma is emelkedni fog.

Ha az átlaghőmérséklet emelkedése meghaladja a 3 Celsius-fokot, akkor a már ma is igen forró dél-európai térségekben szinte élhetetlenné válik majd az éghajlat, és forró időszakok nagy részében csak légkondicionált helyeken lesz elviselhető a hőmérséklet.

Hazánkban a legnagyobb veszélynek a mezőgazdaság visszaesése tűnik. Ürge-Vorsatz elemzése szerint három fokos felmelegedés esetén a kukorica terméshozama akár meg is feleződhet. Mint mondta, a veszteségek elkerüléséhez teljes mértékig öntözéses mezőgazdaságra kellene átállni, azonban az átalakítást már most el kellene kezdeni.

search icon