Ne dobd ki a héját!

Ne dobd ki a héját!
Ne dobd ki a héját!

Ugyan a legtöbb zöldség és gyümölcs héja komposztálható, nem mindenki tart otthon erre a célra szolgáló tárolót. Ráadásul az, akinek nincs kertje, nehezen is tudná hasznosítani a komposztot. No, de mi a teendő, ha nem tudunk vagy nem akarunk komposztálni, viszont a kukába kerülésnél jobb sorsot szánnánk a megmaradt héjaknak?

Nézzük meg A-tól Z-ig, mi mire jó!

Almahéj

Az almahéj jó esetben olyan egy háztartásban, mint a maradék bor, azaz: nincs. Ha tehetjük, fogyasszuk hát héjastul, főként ha bio, és/vagy alaposan megtisztítottuk. Az alma héjában lévő vegyületek ugyanis erősítik az immunrendszert, mi több: gyulladáscsökkentő és rákmegelőző hatásuk is van. Ha ennek ellenére vagyunk olyan elvetemültek, hogy megpucoljuk, akkor sem kell örökre megválni a héjától, mert még számos módon felhasználható.

Fahéjas almacsipsz

Igazi egészséges nassolnivaló, amely az esti Netflix+Chill program népszerű kísérője lehet. Elkészítéséhez össze kell keverni barna cukrot fahéjjal és egy kevés liszttel, majd beleforgatni az almahéjakat. 200 fokra előmelegített sütőben 40–45 perc alatt ropogósra sül, és már fogyasztható is.

Almatea

A házi almatea a macskagyökĂ©rhez Ă©s a citromfűhöz hasonlĂłan nyugtatĂł hatásĂş, ezĂ©rt Ă©rdemes este, lefekvĂ©s elĹ‘tt fogyasztani. ElkĂ©szĂ­tĂ©sĂ©hez 2-3 alma hĂ©jára, 3 dl vĂ­zre, valamint egy kis fahĂ©jra Ă©s szegfűszegre van szĂĽksĂ©g. Mindezt 10 perc fĹ‘zĂ©s után leszűrve fogyasztjuk. 

Az alma héjában található vegyületek immunerősítő hatásúak.
FotĂł: Canva

Arckrém

Az almában található gyümölcssavak hámlasztó hatása miatt remek alapanyag bőrradírhoz, arckrémhez. Ha tág pórusú, pattanásos, gyulladásra hajlamos a bőröd, készíts hetente egyszer pakolást ledarált almahéjból, kend az arcodra, majd húsz perc elteltével tisztítsd le, és kenj rá olajmentes hidratáló krémet!

Avokádóhéj

Az avokádó reneszánszát éli a modern konyhában. Magas zsírtartalma ellenére még a diétázók is előszeretettel fogyasztják a benne rejlő temérdek hasznos tápanyag miatt. Sajnos ennek megfelelően az ára is igen borsos, különösen, ha azt nézzük, hogy hány százaléka fogyasztható tulajdonképpen.

Jó hír, hogy az avokádó héját nem kell feltétlenül kidobnunk. Ha a héjakat 10 perc alatt 150 fokos sütőben megsütjük, majd kihűlés után finom porrá őröljük, akkor némi mézzel és joghurttal összekeverve remek, tápláló arcpakolást kapunk.

Banánhéj

Korábban Ă­rtunk már arrĂłl, hogy mi mindenre használhatĂł a banánhĂ©j. SemmikĂ©ppen sem Ă©rdemes automatikusan a kukába dobni. 

A banánhéj elsősorban a kertünkben tehet hasznos szolgálatot, ugyanis kiválóan alkalmas a virágföldek tápanyagtartalmának növelésére. Ezenkívül alkalmas rovarok elriasztására, bőrcipő fényesítésére és még számos dologra, amelyekről bővebben itt olvashatsz:

Burgonyahéj

A burgonyát ritkán fogyasztjuk hámozás nĂ©lkĂĽl, pedig a hĂ©jában több rost, folsav Ă©s antioxidáns találhatĂł, mint a hĂşsában. Ă‰rdemes hát minĂ©l többször kĂ©szĂ­teni Ă©s enni hĂ©jában sĂĽlt krumplit, amely serkenti az anyagcserĂ©t, segĂ­t a vĂ©rnyomás Ă©s a koleszterinszint szabályozásában, ezáltal pedig a megfelelĹ‘ energiaszint fenntartásában.

Burgonyahéjcsipsz

Ha mégis meghámozzuk, akkor se váljunk meg a héjától, hiszen ebből is készíthetünk csipszet. 220 fokra előmelegített sütőben kis növényi olaj felhasználásával 10 perc alatt ropogósra sül. Fűszerezésének, ízesítésének pedig csak a képzeletünk szabhat határt.

A burgonya héjában több rost és folsav található, mint a húsában.
FotĂł: Canva

Haj- és bőrápolás

A burgonya héjában található vitaminok és ásványi anyagok serkentik a hajnövekedést, ezért célszerű hajmosás előtt bedörzsölni vele a fejbőrt, majd 5–10 percig rajta hagyni. Tudjuk, hogy a túl kevés vagy éppen túl sok alvástól felpuffadt, karikás szemekre igazi gyógyír az uborkakarika, de az talán kevésbé közismert, hogy ugyanerre a célra a krumpli héja is sikerrel alkalmazható.

Gyógyászat

Sebhelyek Ă©s sötĂ©tebb forradások kezelĂ©sĂ©re Ă©rdemes a burgonya hĂ©jábĂłl kötĂ©st kĂ©szĂ­teni, amely segĂ­t egyenletesebbĂ©, világosabbá tenni a sĂ©rĂĽlt bĹ‘rfelĂĽletet. A nĂ©pi gyĂłgyászatban elterjedt mĂłdszer a magas láz enyhĂ­tĂ©sĂ©re a lereszelt burgonyábĂłl kĂ©szĂ­tett dunsztkötĂ©s, amelyet egy zacskĂłval, majd zoknival kell rögzĂ­teni a beteg lábára. 

Citrusfélék héja

Ahogyan erről korábban már írtunk, a narancs és a citrom, de a többi hasonló déligyümölcs (például a mandarin, a lime, a grapefruit) héja is sokrétűen felhasználható. Természetesen elsősorban a gasztronómiában kedvelt szárított és kandírozott reszelékek juthatnak eszünkbe, de egy tavaszi vagy nyári salátához tökéletesen illik például a citrusos olívaolaj is. Lássuk, mire jó még a citrusfélék lereszelt héja!

A citrusfélék héjából természetes légfrissítőt is készíthetünk.
FotĂł: Canva

Környezetbarát tisztítószer

Zsíros szennyeződések eltávolításához szórjunk sót és szódabikarbónát a felületre, majd dörzsöljük át citromhéjjal! A só és a citrom kombinációja tökéletes rozsdamentes felületek, mosdókagylók fényesítésére is. Teától, kávétól elszíneződött kannákkal is képes csodát tenni egy kevés forró, citromhéjas víz. Vízkőoldásra hatékony lehet a citrusecet. Ehhez az apróra vágott héjat 2 hétig áztassuk ecetben, majd a leszűrést követően az ecetet öntsük egy szórófejes flakonba, és máris takaríthatunk vele.

Környezetbarát légfrissítő

Egy edényben főzzünk össze citrusfélét fűszer- vagy gyógynövényekkel! Az elkészült, leszűrt főzet természetes légfrissítőként kellemes illatot varázsol a lakásba. Szemétkosárba is helyezhetjük, mert képes elnyomni a kellemetlen szagokat. Ha pedig a cipőnkön érződik a túl sok használat, érdemes egy kis narancshéjat vászonzacskóba vagy sütőpapírba csomagolva beletenni 24 órára, és mindjárt frissebb illatú lesz a lábbelink.

Bőrradír

A reszelt citromhéj kristálycukorral és olíva- vagy kókuszolajjal kikeverve zuhanyzás közben bőrradírként simává teszi a bőrt. Ha pedig egy kis citromlevet is adunk hozzá, halványíthatjuk vele a pigmentfoltokat és a hegeket.

Tojáshéj

A tojáshĂ©j igazi kincs. Ha legközelebb tojást esztek, semmikĂ©ppen se dobjátok a szemetesbe a lehámozott kĂĽlsĹ‘ burkot! 

A tojás héjában a kalcium mellett kollagén és glükozamin is található.
FotĂł: Canva

Talajminőség-javító

Legfontosabb szerepe a banánhĂ©jhoz hasonlĂłan a kertben van, hiszen magas kalcium-, magnĂ©zium- Ă©s ásványianyag-tartalma miatt nagyszerű adalĂ©k bármilyen talaj feljavĂ­tásakor. Ha pĂ©ldául egĂ©szsĂ©ges paradicsomot Ă©s paprikát szeretnĂ©nk termeszteni, szĂłrjunk zĂşzott tojáshĂ©jat a növĂ©ny tövĂ©hez. KontĂ©neres ĂĽltetĂ©snĂ©l a növĂ©nyek gyökerĂ©hez halmozva javĂ­tja a talajvĂ­z-elvezetĂ©st, Ă©s biztosĂ­tja a megfelelĹ‘ gyökĂ©rlĂ©gzĂ©st. 

Környezetbarát súrolószer

A konyhában is kiválĂłan alkalmazhatĂł vegyszermentes sĂşrolĂłszerkĂ©nt, de csak Ăłvatosan, hiszen karcolhat. 

Csont- és porcerő forte

A tojáshéjport már a nagyszüleink is előszeretettel szórták bele az ételeikbe, hiszen remek kalciumforrás. Házi kedvenceinknek is bátran adhatjuk, de igyekezzünk minél finomabb porrá őrölni. A tojáshéjpor almaecettel keverve bevethető ízületi fájdalmak kezelésére is, mivel kétnapos áztatást követően a héjból kioldódik többek között a kollagén és a glükozamin is, amelyekről köztudott, hogy csodákat tesznek az ízületeinkkel.

Színes kréta

Ha termĂ©szetes alapanyagokbĂłl kĂ©szĂĽlt krĂ©tát szeretnĂ©nk adni a lurkĂłinknak, akkor jegyezzĂĽk meg ezt a receptet! Ugyanannyi arányban keverjĂĽnk össze tojáshĂ©jat, lisztet Ă©s termĂ©szetes Ă©telfestĂ©kkel (pĂ©ldául cĂ©klával, curryvel, spenĂłttal, áfonyával, lila káposztával, hagymahĂ©jjal) megszĂ­nezett vizet! A masszábĂłl formázzunk tetszĹ‘leges mĂłdon krĂ©tákat, majd pár napig hagyjuk Ĺ‘ket száradni! A krĂ©takĂ©szĂ­tĂ©s ráadásul igazi családi program is lehet, hiszen a gyerekek imádnak szĂ­nes masszákkal gyurmázni. 

Természetes arcradír

A felvert tojásfehérje őrölt tojáshéjjal összekeverve természetes bőrradírként működik, hiszen eltávolítja az elhalt hámsejteket, ráadásul a kalcium segíti a sejtek regenerálódását is. Vigyázzunk vele, ne dörzsöljük vele túl erősen a bőrünket, mert ha nincs elég finomra darálva, akár karcolásokat, sérüléseket is okozhat.

Ha még többet szeretnél tudni a tojáshéj hasznáról, kattints IDE!

Uborkahéj

Ha nem szeretjĂĽk az uborka hĂ©ját, vagy olyasmit kĂ©szĂ­tĂĽnk, amihez semmikĂ©ppen sem használhatĂł fel, akkor se dobjuk ki! 

Víz extrákkal

Az uborka íze igazán frissítő tud lenni, főleg a nyári hőségben. Akár limonádéba is tehetjük, de ha csak egy kancsó vizet szeretnénk egyszerre dekoratívvá és izgalmassá tenni, akkor is jó szolgálatot tehet egy kis uborkahéj. Vékony csíkokra vágva, néhány citromkarikával egy üveg kancsóba vagy pohárba helyezve egyszerre szép és finom innivalót kapunk.

Növényápolás

Ha az uborkahĂ©jakat vĂ­zbe áztatjuk öt napra, majd leszűrjĂĽk, az Ă­gy kĂ©szĂĽlt uborkás vizet használhatjuk a növĂ©nyeink táplálására is. Hálásak lesznek Ă©rte. 

Arcpakolás

Természetesen uborkahéjból is készíthetünk pakolást vagy arcmaszkot. Pakolás készítéséhez elég pépesre turmixolni, majd az arcunkra kenni, és 10–15 percig rajta hagyni. Az arcmaszkhoz 1 teáskanál zselatinport keverjünk el 2 evőkanál meleg vízzel! Ha már félig megszilárdult a zselatin, adjunk hozzá 2 teáskanálnyi turmixolt uborkahéjat. Ezután vékonyan vigyük fel a megtisztított arcbőrre, majd – miután megszáradt – egyszerűen lehúzhatjuk.

A zöldségek héját nem muszáj a szemétbe dobni.
FotĂł: Canva

Zöldséghéjak

Talán a zöldséghéjak újrahasznosítását ismerik a legkevesebben, pedig a zöldségek héjának összefőzésével remek alaplevet kaphatunk. Szinte bármilyen héjat használhattok hozzá: sárgarépa, fehérrépa, zeller, karalábé, karfiol, hagyma, póréhagyma, krumpli, kelkáposzta, zöldborsó, zöldbab héját, brokkoliszárat, a gomba levágott darabkáit, zöldfűszerek elhervadt leveleit, zöld levelesek fonnyadt részeit, retek levelét és héját. Az összevegyített zöldséghéjakat forrásig hevítve, majd alacsony hőfokon 1 órán keresztül főzve varázsolhatjuk fogyaszthatóvá. A leszűrést követően a héjak továbbra is komposztálhatók, a levet pedig tovább ízesíthetjük még friss fűszerekkel, tehetünk bele tésztát, májgaluskát, húsgombócot, vagy használhatjuk rizottó készítéséhez. Ha nagyobb mennyiség készül, kihűlés után az alaplé akár le is fagyasztható. Jégkockatartóba öntve pedig kis természetes, mirelit ételízesítőt nyerhetünk belőle, amelyet bármikor bevethetünk főzés közben.