Nem tudunk eleget a pálmaolaj-problémáról
Nem tudunk eleget a pálmaolaj-problémáról

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kutatói részletesen vizsgálták a pálmaolajat tartalmazó termékek fogyasztói megítélését és tanulmányuk szerint magyar fogyasztók ezzel kapcsolatos ismeretei szűkösek.

A Sustainability című szaklapban most megjelent tanulmányból azonban az is kiderül, hogy vannak olyan fogyasztói csoportok, akik tudatosan a pálmaolajmentes termékeket keresik.

Ahogy arról már többször írtunk, a pálmaolaj termelése a világ trópusi vidékein számos környezeti és társadalmi kockázatot hordoz, állat- és növényfajokat taszít a kihalás szélére.

Úgy véljük, hogy a pálmaolajmentes termékeket fejlesztő vállalatok kommunikációjának fontos része lehetne a termeléskor felmerülő környezeti és társadalmi kockázatok bemutatása. Ha feltüntetnék a csomagoláson, hogy az adott termék pálmaolajmentes, és ezáltal sokkal inkább környezetbarát, akkor az érintett fogyasztók máris elkezdhetnek a pálmaolaj környezeti kockázatairól több információt gyűjteni.

–mondta Plasek Brigitta, a tanulmány egyik szerzője

A valós hatások mellett azonban elterjedt az a téves elképzelés is, mely szerint a pálmaolajmentes termékek egészségesebbek lehetnek, holott ezt semmilyen tudományos bizonyíték nem támasztja alá. Ezzel együtt egyre többen vannak azok akik a vásárlások során tudatosan keresik a pálmaolajmentes termékeket.

A MATE kutatói online felmérés során próbálták kideríteni, hogy a magyar fogyasztók hogyan vélekednek a kérdésben, milyen ismeretekkel rendelkeznek.

Eredményeink szerint a válaszadók nagyobb része egyáltalán nem vagy csak némileg ismeri a pálmaolaj környezetre, társadalomra és egészségre gyakorolt hatásait. A fogyasztók kevés ismerete ellenére a pálmaolaj környezetre gyakorolt hatását a válaszadók több mint fele inkább vagy teljes mértékben káros hatásúnak tartotta.

–teszi hozzá Plasek.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(uni-mate.hu)

search icon