Szabadon engedtek egy bölényt a Miskolci Állatkertből
Szabadon engedtek egy bölényt a Miskolci Állatkertből

Az európai bölények az állatkerteknek köszönhetik, hogy a mai napig fennmaradhattak, hiszen a természetből kipusztultak. A Miskolci Állatkertből egy bölénybikát engedtek szabadon Romániában, hogy idővel csatlakozhasson az ott élő rokonai csordájához.

Idén száz éve alakult a Nemzetközi Bölényvédelmi Társaság, mely azon dolgozik, hogy az állatkertekben megmaradt egyedek tenyésztésével megőrizze az utókornak Európa legnagyobb termetű szárazföldi állatát. Ennek köszönhetően napjainkban már 8000 európai bölény él újra szabadon.

Hozzájuk csatlakozik most a Miskolci Állatkert elsőszülött bölénybikája is, melyet november közepén szállítottak el az állatkertből, hogy aztán szabadon engedjék – írja az állatkert tudósítása nyomán a Sokszínű Vidék.

2016-ban érkeztek meg Miskolcra az első bölények. Miután elég idősek lettek a szaporodáshoz, 2019-ben született meg náluk az első borjú. Anyja egy Nagykanizsa közeli vadaskertből, apja pedig a Pozsonyi Állatkertből származik. Utódjuk azóta már 4 éves, mostanra cseperedett fel annyira, hogy elhagyhassa a családját.

Nem is akármilyen útra indulhatott, hiszen az állatkert és a Conservation Carpathia Alapítvány együttműködésének eredményeképpen a bölény a jövőben csatlakozhat egy vadon élő csordához, hogy szabadon élje életét Romániában, a Fogarasi-havasokban.

A Conservation Carpathia Alapítvány Romániában, a Fogarasi-havasokban tevékenykedik, hogy megőrizze, sőt visszaállítsa a korábbi, érintetlen kárpáti vadont. Az alapítvány 2020-ban vágott bele abba a projektbe, melynek célja, hogy újra szabadon éljenek európai bölények a hegységben. Akkor 8 egyed került első körben visszatelepítésre a faj eredeti élőhelyére, ma viszont már 56 példány él szabadon. A Miskolci Állatkert bölénye egyelőre 19 társával együtt egy elkülönítő karámban került elhelyezésre, hogy megszokja a helyi viszonyokat. A tervek szerint a miskolci bölény és a csapat többi tagja a tavasz beköszöntével csatlakozhatnak majd vadon élő társaikhoz.

A Miskolci Állatkertből már 2020-ban is visszakerült a természetbe egy európai bölény, ám ez a példány nem náluk született, hanem a Nyíregyházi Állatparkban, viszont Miskolcon nevelkedett. A fiatal állat ma is a Bulgáriában található Rhodope elnevezésű hegységben élő bölénycsorda tagja.

Bolygónk gazdag élővilágának óvása és megőrzése kiemelt téma volt a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expón. A Your Planet elnevezésű kiállításon az érdeklődők megtudhatták, hogy miként tehetnek lépéseket egy fenntarthatóbb élet felé, hogy ezáltal részt vegyenek a természet védelmében.

Forrás: Sokszínű Vidék
Kiemelt kép: Canva

search icon