Szédítő tempóban áll át London az elektromos közlekedésre
Szédítő tempóban áll át London az elektromos közlekedésre

A brit fővárosban már most is több mint 6000 ezer töltőpont várja az elektromos járműveket és a tervek között szerepel az is, hogy létrehozzák a világ legnagyobb autómentes zónáját.

A 2020-ban átadott 300 gyorstöltővel már 500-ra nőtt az elektromos autók sebes töltését lehetővé tevő berendezések száma, míg a hagyományos töltőpontokból már 5500-zal rendelkezik a város. Ezek közül jó néhányat kizárólag a városban működő 4000 elektromos taxi használhat.

Az villanyautós infrastruktúra kiépítése még ennél is nagyobb lendületet vehet, ahogy a lakosság is egyre nagyobb mértékben vált elektromos autókra. Becslések szerint 2025-re a városnak 4000 gyorstöltési és 48 ezer hagyományos töltési pontra lehet szüksége. Érdekesség, hogy már most is az ország összes töltőpontjának negyede Londonban található.

Rendkívül fontos, hogy minél több embernek segítsünk eltávolodni a hagyományos autóktól, ezzel is küzdve a légszennyezés és a klímavészhelyzet ellen.

Sadiq Khan london polgármestere

A városban, ahol lassan több évtizedes múltra tekint vissza a dugódíj, folyamatosan terjesztik ki a díjköteles zónák határait. A már napi 15 fontba kerülő dugódíj alól pedig csak az elektromos járművel közlekedők mentesülnek teljes mértékben.

A város közlekedési vállalata, a Transport for London és a polgármester tervei közös tervei között szerepel az is, hogy a város központjában egy minden eddigit felülmúló méretű autómentes övezetet hozzanak létre.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(cityam)

search icon