Természeti csodát láthat, aki Tatára látogat – Podcast
Természeti csodát láthat, aki Tatára látogat – Podcast

Tata gyönyörű, barokk városának egyik ékköve az Öreg-tó, melynek partján huszonharmadik alkalommal rendezik meg a Tatai Vadlúd Sokadalmat november 25-én. Ennek kapcsán Csonka Péterrel, a természetvédelmi fesztivál ötletgazdájával és főszervezőjével beszélgettem az eseményről, a vadludakról és arról, hogy miként tehetnénk többet e gyönyörű madarak védelmében.

Holnapután című rádiós podcastunkat vasárnaponként 20:00-tól a Petőfi Rádión követhetitek, de a teljes beszélgetést az alábbi lejátszóra kattintva is meghallgathatjátok. Keressétek a Greendex podcastjait a Spotify-on, az Apple Podcaston és a többi gyűjtőoldalon!

Talán nincs is másik fesztivál Magyarországon, ahol a természetvédelem és a fenntarthatóság annyira fontos lenne, mint a Tatai Vadlúd Sokadalom esetében. Ahogy Csonka Péter meséli, egészen a legapróbb részletekig odafigyelnek arra, hogy minden résztvevő, a vadludak, az emberek és a környezet is jól járjon. A vendéglátósok például nem használhatnak eldobható eszközöket, és a vásározókat sem az ország másik feléről hívják, az árusok kivétel nélkül környékbeli kézművesek. Az egészre pedig az teszi fel a koronát, hogy a rendezvény lebonyolításában részt vevő több száz ember mind önkéntes. Számukra a közös cél, a vadludak megvédése és a törekvés népszerűsítése a fizetség.

Különleges hely különleges madaraknak

Az Öreg-tó igazán különleges hely. Nem köztudomású, de a tó mesterséges eredetű, hazánk legrégibb halastava, melyet ma már patkóalakban körülölel a 23 ezres lakosú Tata. A rámszari egyezmény hatálya alá tartozó területnek több olyan tulajdonsága van, amely vonzóvá teszi a madarak számára.

Repülő vadludak
Fotó: Csonka Péter

Egyfelől a környék mezőgazdasági területei bőséges, terített asztalként hívogatják a ludakat, másrészt az Öreg-tó megfelelő pihenőhelyet biztosít számukra. Ebben komoly szerepe van annak, hogy a tavat tápláló melegebb vizű források hozzájárulnak ahhoz, hogy még a legkeményebb teleken sem fagy be teljesen. Ebben szerepet játszanak maguk a madarak is. Míg reggel a vadludak elhagyják a tavat, hogy élelmet keressenek, az éjszakai műszak, a tőkés récék átveszik a helyüket a nyílt vízfelületen. A jégmentesen tartott úgynevezett lihogó így sem nappal, sem éjszaka nem tud eltűnni.

Kik vagytok, vadludak?

A vadlúd nem egyetlen faj megnevezése, hanem a vadon élő lúdfajok összefoglaló neve. Hazánkban 12–13 vadlúdfaj fordul elő, de csupán egy faj, a nyári lúd fészkelő. A többiekkel elsősorban vonulásuk, illetve telelésük során találkozhatunk. Magyarországon 18–20 jelentős vonulási centrum található, melyek közül az egyik legrangosabb a tatai Öreg-tó. A Tatán időző madarak többsége korábban vetési lúd volt, de az elmúlt évtizedekben jelentős változások történtek, ma már az itt pihenő állomány 90–95%-a nagy lilik. Az úgynevezett színező fajok között azonban az összes többi Kárpát-medencében megtalálható faj felfedezhető.

Égiháború űzi el a madarakat

Beszélgetésünk során sok szó esett a vadludakat veszélyeztető és zavaró tényezőkről. Ahogy Csonka Péter mondja, már akár egy erősebb fejlámpával futó sportoló is felriaszthatja az állatokat, akiknek így nincs egyszerű dolguk az Öreg-tónál. A madarakra ható zavaró tényezők közül a legbrutálisabb a szilveszteri tűzijáték. Vendégünk erről azt mondja, hogy jellemzően már karácsony környékén elkezdődik a durrogtatás, és még az újév első napjaiban is tart. Civil kezdeményezésre 2018-ban a tatai önkormányzat elfogadta azt a rendeletet, melynek értelmében novembertől februárig – tehát a ludak ott tartózkodásának idejében – tilos a város Öreg-tóhoz közel eső részein tűzijátékozni.

A rendelet megszületését megelőző szilveszteren az égiháború nyomán január 1-jén teljesen üres tó fogadta a madárbarátokat: az ünnepi durrogtatás minden madarat kisöpört.

Korábban írtunk arról, hogy a tűzijátékok milyen komoly stresszhatást gyakorolnak a körülöttünk lévő állatokra. A madarak akár el is pusztulhatnak, ha megriadva a sötétben nekirepülnek a különféle tereptárgyaknak. Ahogy Csonka Péter mondja, a vadludaknál a vonulás és a telelőhely kiválasztása részben tanult folyamat. Az sem kizárható, hogy rendszeres háborgatásuknak az lehet a következménye, hogy végleg elhagyják az Öreg-tavat. Ha ez megtörténne, Tata városa egyik fő látványosságát és természeti értékét veszítené el.

Tudtad?
A Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expó keretében megrendezett Your Planet kiállításon számos érdekességet lehetett megtudni az állatvilágot veszélyeztető különféle problémákról. A madarak esetében ezek egyikét a különféle zavarások, például a tűzijátékok jelentik.

November utolsó szombatján várnak a vadludak!

Minden évben november utolsó szombatján kerül megrendezésre a fesztivál, mely egyre több és több látogatót vonz. Az utóbbi években már 12–15 ezer ember volt kíváncsi az eseményre, ahol családi és szakmai programokban idén sem lesz hiány, de kézművesvásár és finom ételek is várják az érdeklődőket.

A Vadlúdsokadalom oldalán már megtalálható az idei menetrend.

Borítókép: facebook.com/vadludsokadalom.wildgeesefestival, Lóki Csaba

search icon