Úgy tűnik csökkenésnek indult Kína népessége
Úgy tűnik csökkenésnek indult Kína népessége

Az ázsiai szuperhatalom egyelőre még a bolygó legnépesebb országa, ám ez hamarosan megváltozhat. A fenntarthatóság szempontjából a csökkenés biztató, az ország gazdaságára azonban negatív hatást gyakorolhat már rövid távon is.

A qubit beszámolója szerint Kínában most először csökkent a népesség az ötvenes évek végén, Mao Ce-tung „nagy ugrásának” következtében lezajló éhínség óta.

Kínában 1979-ben vezették be a legtöbbször egykepolitikaként titulált családtervezési programot, melynek eredményeképp a családok csak egy gyermeket vállalhattak, illetve ha az elsőszülött lány lett, akkor még egyet. A szabályozást 2015-ben lazították jelentősen, ám valószínűleg ennek, illetve a kulturális hagyományoknak és a gazdasági megfontolásoknak köszönhetően a legutóbbi népszámlálás szerint a népességszám mára 1,4 milliárd alá csökkent.

Az adatokat hivatalosan még nem hozták nyilvánosságra, mert a bürokrácia attól tart, hogy annak nagyon negatív visszhangja lehet mind a lakosság körében, mind a gazdaságban. A szakértők szerint utóbbira komoly nyomás nehezedhet, hiszen a jelenlegi kínai rendszer nem egy elöregedő lakosságra van berendezkedve.

Miközben a születési rátáról szóló hivatalos becslés 1,8-ről szól, egy friss elemzés szerint 1,5 alatti lehet, mely előre vetíti, hogy az ország demográfiai átállása jóval nagyobb mértékű és gyorsabb lehet a vártnál. Kína hamarosan elveszíti a legnépesebb ország címét is, melyet a lassuló népességnövekedésű, de még mindig gyarapodó India vehet át.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon