Magyar kutatók segítenek az űridőjárás megértésében
Magyar kutatók segítenek az űridőjárás megértésében

A soproni HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet (FI) munkatársai által kifejlesztett űridőjárási adattermékek nagyban segíthetik az Európai Űrügynökség (ESA) munkáját is.

A HUN-REN közleménye szerint, a bolygónk körüli térben zajló, elsősorban a Nap által vezérelt folyamatokat összefoglalóan űridőjárásnak nevezzük. A naptevékenység aktívabb időszakaiban – éppen ilyet élünk most is – rövid idő alatt nagyon szélsőséges változások is végbemehetnek, ami veszélyeztetheti a műholdakat és az azokra épülő technológiákat, így a GPS alapú navigációt.

Az ESA ezért számos olyan műholdat üzemeltet, amelynek célja az űridőjárási folyamatok folyamatos megfigyelése. Az így kapott mérési adatok segítségével jobban megérthetjük ezeket a folyamatokat, javíthatjuk azok előrejelezhetőségét, és ezáltal biztonságosabbá tehetjük a Föld körüli térséget az űripari szereplők számára

– mondta Bozóki Tamás, az intézet tudományos munkatársa.

Csoportjuk ezúttal az úgynevezett ultra alacsony frekvenciás (ULF) hullámtevékenységet jellemző adattermékek fejlesztésére kapott megbízást. Ezek a hullámok kiemelten fontos szerepet játszanak a műholdakat fenyegető nagyenergiás részecskék energizálásában.

„Azt találtuk, hogy ezeknek a hullámoknak a jellemző megjelenési helye jól leköveti a Földet körülvevő hideg plazmaburok (a plazmaszféra) külső határának mozgásait. Ez az eredmény azt mutatja, hogy a plazmaszféra külső határának kiemelten fontos szerepe van ezen hullámoknak a keletkezésében és terjedésében”– emelte ki a szakember.

Az általuk létrehozott algoritmus nemcsak megbízhatóan detektálja ezeket a hullámokat, hanem széleskörűen jellemzi is azokat. Az így kapott adatrendszer és a kapcsolódó dokumentáció ma már szabadon elérhető az ESA erre a célra dedikált honlapján. Az első tudományos eredményeket bemutató cikkük a Journal of Geophysical Research (JGR) lapcsalád Space Physics című folyóiratában jelent meg.

(HUN REN)

Fotó: Canva

search icon