



A biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó kormányközi platform, az IPBES 2012-es létrehozása óta több jelentést is elfogadott már annak érdekében, hogy segítse a szakpolitikai és a tudományos szereplők munkáját.
Az Energiastratégia Intézet publikációja szerint a kormányközi platform legutóbbi jelentése az üzleti szféra biodiverzitásra gyakorolt hatását mérte fel, de a kezdeti témakijelölésen túllépve azokat a területeket is azonosította, ahol az üzleti szektor leginkább függ a természet állapotától. Emellett feltárta azokat a szakpolitikai és módszertani korlátokat is, amelyek a leginkább hátráltatják a biodiverzitás megőrzésének fejlődését. Ezek közül az egyik legfontosabb, hogy a tudományos szakirodalom eredményeit az üzleti szereplők nem igazán tudják értelmezni.
A biológiai sokféleség és az ökoszisztéma-szolgáltatások értékelésével foglalkozó tudományos és szakmapolitikai kormányközi platform célja, hogy erősebb kapcsolatot teremtsen a tudomány képviselői és a szakpolitikai szereplők között. Az IPBES-nek jelenleg 153 tagja van, közöttük valamennyi uniós tagállam, így hazánk is. Maga az Európai Unió megfigyelőként vesz részt a szervezet munkájában. A magyar kormányzat képviseletét az Agrárminisztérium látja el. A tagállamok képviselete mellett az IPBES által kiadott dokumentumokon felkért szakértők is dolgoznak, így elkészítésükben hazánk kutatói is aktívan részt vettek.
Az IPBES a struktúráját, illetőleg létrehozásának célját tekintve nagyban hasonlít az Éghajlatváltozási Kormányközi Testületre (IPCC), ám feladatköre szélesebb: kiterjed a biodiverzitás és az ökoszisztéma-szolgáltatások állapotára vonatkozó globális felmérések elkészítésére, új tudásanyag létrehozására, a kapacitásépítésre, illetve a szakpolitika támogatására. A szervezet eddig 13 átfogó felmérést készített. Ezek közül kiemelendő a 2024-es plenáris ülésen jóváhagyott Nexus Assessment, amely a biodiverzitás állapotára ható tényezőket és a köztük kialakuló kapcsolatot járja körül, ezért különös figyelmet szentel az éghajlatváltozás kérdésének is.
Az IPBES legutóbbi plenáris ülését 2026 februárjában tartották Manchesterben. Az itt elfogadott jelentés az üzleti tevékenység és a biodiverzitás közötti kapcsolat értékelésére fókuszál (Business and biodiversity assessment). A jelentésen több mint három éven át dolgozott 35 ország 79 vezetője az üzleti és a tudományos szektorral együttműködésben, illetve az őslakos népekkel és a helyi közösségek képviselőivel konzultálva.
A publikáció tovább olvasható az Energiastratégia Intézet weboldalán.
Fotó: Canva