Harmadszor díjazta az E.ON a Föld bajnokait
Harmadszor díjazta az E.ON a Föld bajnokait

Minden tizedik magyar óvodához és iskolához eljutott az E.ON Föld bajnokai elnevezésű pályázata a 2023-as indulás óta. Harmadjára adták át a díjakat a környezeti szemléletformálásban legeredményesebb közösségeknek.

Fiatalok ezreit és pedagógusok százait vonta be a környezetért végzett cselekvésbe a Föld bajnokai program. A pályázat legnagyobb erénye, hogy képes elősegíteni, hogy a fiatalok tettekre váltsák a bolygó jövőjéért érzett aggodalmukat. A környezeti nevelés sikerének kulcsa a gyerekek, a pedagógusok és a szülők hosszú távú együttműködése.

A Föld bajnokai: 13 nyertes intézmény, több ezer gyermek

Ez már egymást követően a harmadik év, amikor a Dunántúl, Pest vármegye és Budapest áramhálózatát üzemeltető energiacég díjazza az óvodai, iskolai közösségeket. Az idei pályázatra mintegy 350 nevezés érkezett, amelyek közül 13 projekt részesült elismerésben és egyenként legfeljebb 2,5 millió forintos támogatásban. A pályázat mára az egész országon átívelő mozgalommá nőtt eddig 1200 pályaművel, 42 nyertes intézménnyel és összesen 75 millió forint támogatással.

„A jövőnk a környezetet kímélő energiaszolgáltatásokon is múlik, ezért fontos, hogy hassunk a holnap felnőttjeire. A Föld bajnokai pályázat erősíti és elmélyíti a gyermekek környezettudatosságát, lehetőséget ad arra, hogy a bolygó jövője miatt érzett aggodalmukat tettekre váltsák. Mindennek generációkon keresztül ható, pozitív következményei egybeesnek az E.ON stratégiai céljaival, a környezet iránti felelősséggel, a fenntartható jövő tudatos tervezésével – fogalmazott Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója, a pályázat szakmai zsűrijének elnöke.

Jövőformáló pedagógusok

A Föld bajnokai pályázat a díjazott projektek bemutatása révén évről évre a generációk közötti ismeretátadásra is lehetőséget biztosít. Az eredmény a környezetről felelősen gondolkodó, cselekvő és tudatos nemzedék lehet. A projekteket az E.ON nem csupán anyagi és szakmai eszközökkel támogatja, de szorosan nyomon is követi, és rendszeresen beszámol az eredményekről. És persze közben már készülnek a folytatásra: jövőre is várják a Föld új bajnokainak jelentkezését.

A pályázatokat neves szakértőkből álló zsűri bírálta el: dr. Ürge-Vorsatz Diána, fizikus, klímakutató, az IPCC alelnöke; Nagy Réka, újságíró, klímakommunikációs szakértő; Szomolányi Katalin, a Planet Fanatics’ Network ügyvezetője; Pokorny Lia, színésznő, fenntartható receptek gyűjteményének szerzője; valamint a zsűrielnök, Guntram Würzberg, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója.

A győztes pályamunkák:

Óvodák

  • Decsi Tesz-Vesz Óvoda – „Tesz-Vesz Tanya”
  • Gyáli Tátika Óvoda, Bartók Béla úti Telephely – „Pötyi és barátai”
  • Ongai Bársonyos Óvoda és Bölcsőde – „Zöld Varázslók”
  • Piliscsabai Szent László Óvoda – „Szeresd az ég madarait!”
  • Szombathelyi Hétszínvirág Óvoda – „Hétszínvirág – Zöldvilág”

Általános iskolák

  • Apátkúti Erdei Általános Iskola – „Denevérállomás”
  • Budapest School Általános Iskola és Gimnázium – „Oázist az iskolánkba!”
  • Kelenvölgyi Általános Iskola – „Fenntartható kertprojekt” (közönségdíj)
  • Kunpeszéri Általános Iskola – „Klímabarát erdő (sz)építése”
  • Pilisborosjenői Német Nemzetiségi Általános Iskola – „Öko-Banditák a jövőért”
  • Váci Juhász Gyula Általános Iskola – „Spongya kert”

Középiskolák

  • Budapesti Gennaro Verolino Óvoda, Általános Iskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium – „Színes Szívek a Zöld Jövőért”
  • Debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium – „Lendülettel a fenntartható jövőért”

Az Itt és Most Társulat – improvizációs, interaktív színház a pedagógusokra és az intézményekre szabott előadást hozott a gálára, amelyben egy a közönség által kiválasztott fenntarthatósági projekt kihívásait, sikereit mutatta be. A kerekasztal-beszélgetésben Nagy Réka, Ökoanyu moderálásával Czippán Katalin, a Kék Bolygó Alapítvány oktatási és fenntarthatósági tanácsadója, Szomolányi Katalin, fenntarthatósági szakértő, valamint Liziczai Márk, a tavalyi év egyik nyertes iskolájának pedagógusa reflektáltak a látottakra. Az alábbiakban Czippán Katalin osztotta meg gondolatait:

„A komplett szakértői és színházi program elismerte az elkötelezett pedagógusokat, akiknek kulcsszerepük van egy-egy projekt elindításában, megvalósításában, akik odafigyelnek a tanulók és a szülők ötleteire, igényeire, kezdeményezéseire, és képesek lelkesíteni a többieket, maguk mellé állítani a kollégáikat és az intézmény vezetőit. Kiderült, hogy egy jól átgondolt projekt a település, a szűkebb lakókörnyezet közösségének, az ott dolgozó vállalkozásoknak a közös ügyévé tud válni. Bevonhat olyan szereplőket, akik egyébként marginalizálódtak; például az elszigetelődött, de a növényeket csodálatosan ismerő boszorkánynak tartott idős nénit, akinek tudása remekül jött a tervezett magaságyás megvalósításakor. Ha pedig a program szépen halad előre, és kiderül, hogy sokan támogatják, ez megsokszorozza a segíteni akarók és az eredményekben örömmel osztozók számát.  

Az eredményhirdetéskor meg lehetett tekinteni a zsűri által kiválasztott iskolák AI segítségével szerkesztett rövid videóit. Felemelő volt látni a pedagógusok, az iskolák és az óvodák törekvéseit, ahogyan az intézményük udvarát, kertjét zöldebbé, természetközelibbé, fenntarthatóbbá varázsolják. Mindezt az oktatás–nevelés részeként. Gratulálunk a nyerteseknek, és bízunk benne, hogy a példa ragadós, és egyre több oktatási intézmény élhetőbbé, szebbé teszi majd a jövőben is a kertjét vagy az udvarát” – zárta gondolatait Czippán Katalin.

Ízelítő a projektekből

A tolnai Decsen az ovisok mini baromfiudvar és konyhakert gondozásával tanulják a felelős állattartást és a növénytermesztést. A gyáli óvoda ökotáborában meseösvény létesül oktatószigetekkel, kerti tóval és süngarázzsal, hogy igazán közel hozza a kicsikhez az élővilág összetettségét. Vácon pedig Magyarország első iskolai szivacskertje segít a felelős és fenntartható vízhasználat elsajátításában.

A kelenvölgyi iskola tankertje megújuló energiával működik, vizes élőhely is van ott, és a kert méhbarát elemekkel bővül. A kunpeszéri iskola közössége mert nagyot álmodni, és klímabarát erdőt telepít. Visegrádon monitorállomással figyelik meg az iskola pincéjében élő védett denevéreket. A budapesti Gennaro Verolino középiskola az iskolai növénytermesztés köré építi befogadó fenntarthatósági programját, amelybe óvodások, kisiskolások, autizmus spektrumzavarral és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő fiatalok is bekapcsolódnak. Egy debreceni gimnázium pedig fenntarthatósági vetélkedőt indít a régió összes középiskolája számára.

Forrás és fotók: E.ON

Kiemelt fotó: Canva

search icon