

Novemberben sem kell lemondani a gyűjtögetésről: a csipkebogyó és a kökény még javában szedhető ilyenkor. Utóbbi talán elsőre nem lesz a kedvenced, hiszen fanyar ízét meg kell szokni. Élettani hatásai azonban lenyűgözőek, és sokkal többféleképpen felhasználható, mint gondolnád!
A kökény (Prunus spinosa) tüskés, sűrű bokor, amely Európa-szerte, így Magyarországon is gyakori. Rendkívül értékes vadon termő gyümölcs, különösen az őszi-téli időszakban. A kertünkben sövényként remekül funkcionál, és bogyóját is szeretjük. Ráadásul most, az első dér után puhább és ízletesebb is. Bár íze elég megosztó, mivel igen fanyar, mi kifejezetten szeretjük.

Kép: canva
Hogyan ismerheted fel a kökényt?
Sűrű, áthatolhatatlan, erős tüskéjű cserje, amely elsősorban erdőszéleken „képez akadályt”. 1–4 méter magasra nő, sötétbarna, szinte már fekete ágai vannak. Levelei kicsik, fogazott szélűek, hosszúkásak, tojás alakúak. A bokor nyáron fényes, zöld, ősszel bordós, barnás színben pompázik.
Virágai fehérek, nagyon korán, már március végén, április elején szirmot bontanak, ami azért is különleges, mert ez még a levelek megjelenése előtt megtörténik. A bokor legnagyobb értéke a sötétkék, hamvas bogyó, amely kb. 1–1,5 cm átmérőjű. A csonthéjas termés íze nagyon fanyar, de miután megcsípte a dér, édesebb, puhább lesz, így bátran fogyasztható.
Miért egészséges a kökény?
Lehet, hogy sokak számára az íze nem olyan lehengerlő, egészségügyi előnyei miatt nagyon is célszerű beépíteni az étrendbe.
1. Magas antioxidáns-tartalmú
A kökény rendkívül gazdag polifenolokban, flavonoidokban és C-vitaminban. Ezek csökkentik az oxidatív stresszt, védik a sejteket a káros szabad gyököktől, lassítják a sejtek öregedését, és támogatják az immunrendszert. A polifenolok koncentrációja különösen magas a héjban és a színes gyümölcshúsban.

Kép: canva
2. Gyulladáscsökkentő hatású
A kökény bioaktív összetevői, főleg a flavonoidok (kvercetin, rutin) gyulladáscsökkentő tulajdonságúak. Segíthetnek enyhébb emésztési gyulladások és húgyúti irritáció esetén, a szájnyálkahártya gyulladásos betegségeinek elmulasztásában (öblögetéssel), valamint bőrgyulladások leküzdésében.
3. Összehúzó hatású, hasfogó
A kökény tannintartalma magas, főleg a héjában. Ez mérsékli a hasmenést, nyugtatja a bélrendszert, enyhén fertőtlenítő, antibakteriális tulajdonságú, valamint csökkenti a bélben a túlzott vízürítést is. Ezért régen hasmenés, emésztési zavar esetén fogyasztották.
4. Virága enyhén vízhajtó hatású
A kökény virágából – tehát nem a terméséből – készült tea enyhén diuretikus hatású. Fokozza a vizeletkiválasztást, és segíti a veseműködést. Ezen túl csökkenti a vízvisszatartást, és tisztítja a húgyutakat. Ez a hatás nagyon kíméletes, enyhe, de rendszeres fogyasztás esetén határozottan érzékelhető, ami némely állapotokban különösen jól jöhet.
5. Emésztést támogató, étvágyjavító
A kökény (különösen a kissé éretlen gyümölcs és a levelek) enyhén savas és fanyar karaktere fokozza az emésztőnedvek termelését. Ennek eredménye a jobb étvágy, a könnyebb emésztés, a hányinger csökkenése és a puffadás mérséklődése. Ezért nemritkán előételként vagy aperitifként alkalmazták.
6. Remek kálium- és ásványianyag-forrás
A kökény nagy mennyiségben tartalmaz:
- káliumot,
- kalciumot,
- magnéziumot,
- vasat,
- mangánt.
Ezek támogatják a szív és az érrendszer működését, az izomműködést, a folyadékháztartást és a vérképzést.

Kép: canva
7. Magas C-vitamin-tartalma miatt immunerősítő
A kökényben szokatlanul magas a C-vitamin mennyisége más vadon termő bogyókhoz képest, ami meglehetősen előnyös tulajdonság. A C-vitamin pedig nemcsak immunerősítő, hanem támogatja a fertőzések elleni védekezést, segíti a kollagéntermelést, és javítja a vas felszívódását is. Fontos tudni, hogy a nyers bogyóban van a legtöbb; hőkezeléssel a vitamintartalom csökken.
8. Jó hatású a vércukorszintre
A kökény kis cukortartalmú, alacsony glikémiás indexű gyümölcs. Lassan emeli a vércukorszintet, segít megelőzni a vércukorszint-ingadozást, és segít fenntartani a kiegyensúlyozott energiaszintet. Enyhén vércukorszint-kiegyenlítő hatású, főleg akkor, ha nem túl cukros likőr vagy szörp formájában fogyasztjuk.
9. Antibakteriális és enyhén antivirális hatású
A kökény polifenoljai gátolják egyes baktériumok szaporodását. Enyhítik a szájüregi, a garati, az emésztőrendszeri fertőzéseket, a virágnak köszönhetően pedig csökken a húgyúti irritáció is. A kökény folyékony származékát a népi gyógyászatban szájöblítésre is használták.
10. A bőr gyógyulását is segíti
Főzete és pépje csökkenti az irritációt, gyulladáscsökkentő, antioxidáns hatású, és segíti a sejtmegújulást. A népi gyógyászatban borogatásként is alkalmazták enyhébb bőrpanaszok esetén.
Mikor kell gyűjteni a kökényt?
Habár szeptember végétől már érik, a legjobb október végéig, novemberig várni a gyűjtögetéssel. A legédesebb, legfinomabb akkor lesz, amikor a gyümölcsöket megcsípi a dér, vagy akár a keményebb fagy. Ez ugyanis lebont bizonyos csersavakat, amitől a bogyók kevésbé fanyarok, puhábbak lesznek. Ha nincs dér, akkor szedés után 48–72 órára beteheted a fagyasztóba, ezzel ugyanazt a hatást éred el.
A szedésekor figyelj arra, hogy tüskés, nehéz hozzáférni, ezért ajánlott kesztyűt viselni. Csakis ép bogyót szedj! Valamint az általános szabály, hogy utak mellől ne gyűjts!

Kép: canva
A kökény 7 legjobb felhasználási módja
A kökény rendkívül sokoldalú, téli vitaminpótlóként tekinthetünk rá. Igen régóta feldolgozzák különféle módokon és formában.
- Kökénylekvár (kökénydzsem): Nem véletlenül a lekvár a leggyakoribb feldolgozási módja, mivel különlegesen fanyar ízű. Azonban hasznos tudni, hogy nincs benne sok pektin, ezért hosszabb főzést igényel. Húsok mellé is kiváló, főleg a vadhúsnak és a kacsának áll jól.
- Kökénylikőr (sloe gin): Klasszikusan angol módra ginben áztatják, ez a sloe gin. Ennek hazai változata készülhet vodkával, rummal, pálinkával is. 4–8 hét érlelés után elképesztően aromás ital válik belőle.
- Kökénybor: Régi népi ital, a vörösboréhoz hasonló színe van. Markáns, savas, de egyedi ízvilága teszi izgalmassá.
- Kökénypálinka, kökényes párlat: Finom, gyümölcsös pálinka készülhet belőle. Ezt az italt sok helyen már külön termékként árulják.
- Kökényszörp, kökénylé: Intenzív szín és íz jellemzi, ráadásul gyerekek is fogyaszthatják, akár cukorral vagy mézzel ízesítve.
- Aszalt kökény: savanykás nassolnivaló, amely müzliben is kiváló. Fagyasztás után könnyebb aszalni.
- Kökény-chutney, kökénymártás: íze áfonyára emlékeztet, ám annál savasabb. Vadhoz, sertéshez, borjúhoz illik igazán.
Ezeket tartsd szem előtt a kökény feldolgozásakor!
A mag csonthéjában mérgező amygdalin van, ezért nagyon fontos, hogy a magot ne zúzd össze! Gyerekeknek hőkezelve ajánlott adni. Ha likőrt készítesz, pár helyen megszúrhatod a bogyókat, de ne vágd őket félbe! A kökény minden szempontból remek gyümölcs, alig használjuk ki az adottságait. Pedig rengeteg előnyös tulajdonsága van, és most még bőven szedhető.
Kiemelt kép: canva


