A csapadékos napok után berobban a nyár
A csapadékos napok után berobban a nyár

Az elmúlt csaknem két hétben a mezőgazdaság számára életmentő, kiadós csapadék érkezett, ami megszüntette az aszályt. A felhős, csapadékos napokon a hőmérséklet eddig a sokéves átlag alatt alakult, ami visszavetette a vegetáció gyors fejlődését. Az előttünk álló napokban azonban kora nyárias idő várható, a bőséges talajnedvességnek köszönhetően felgyorsul a növekedés, ami nemcsak kultúrnövényeinket, hanem a gyomnövényeket is érinti majd. Érdemes nagy gondot fordítani a növényvédelemre is, mivel az utóbbi napokban a levelek felülete tartósan vizes volt.

A múlt hét második felében egy mediterrán ciklon hatására újabb csapadékhullám érte el hazánkat. Csütörtök este északnyugat felől érkeztek záporok a Kárpát-medencébe, majd pénteken a Dunántúlon hullott nagy területen jelentős, 10 mm-t meghaladó eső. Szombaton kissé keletebbre húzódott a csapadék súlypontja, és a középső országrészben volt sokfelé 20–30 mm eső, de a Tiszántúl nagy részén még ekkor is alig esett – derült ki a HungaroMet Zrt. legfrissebb agrometeorológiai jelentéséből.

Délkeleten vasárnap alakultak ki heves záporok, zivatarok, míg a Duna–Tisza-közét ekkor csendesebb eső áztatta. Összességében az elmúlt 5 napban nagy területen mérhettünk 20–50 mm közötti csapadékmennyiséget, Debrecen környékén és tőle északkeletre azonban ezúttal alig esett. A megelőző napok esőivel együtt az elmúlt tíz nap csapadékösszege hazánk nagy részén 25 és 60 mm közötti, ennél kevesebb Sopron és Debrecen térségében, valamint a Hortobágyon hullott, a délnyugati határszélen és a nagyobb felhőszakadások által érintett foltokban 70–85 mm esett.

Ezzel a csapadékkal a 30 napos összeg sokéves átlagtól vett eltérése is pozitív lett az ország déli felében; nagyobb, 20–30 mm hiány az északkeleti országrészben maradt. A 90 napos eltérés azonban az ország túlnyomó részén továbbra is negatív.

A felső 30 cm-es talajréteg a Tiszántúl északi felének kivételével csaknem mindenhol telített állapotba került, fél méternél mélyebbre azonban csak délnyugaton és a felhőszakadások által érintett területeken jutott a nedvességből. A mezőgazdasági aszály megszűnt, és a vízhiány is jelentősen mérséklődött, de a felső egyméteres talajrétegből főként az Alföldön még mindig sokfelé hiányzik 50–90 mm nedvesség a telítettséghez.

Az őszibúza-vetésekben az áprilisi tartós csapadékhiány következményei megmutatkoznak, zöld tömegük növekedése idő előtt megállt, illetve csökkenni kezdett. Az őszi árpa kalászol. A repce elvirágzott, de kevés az oldalhajtás, így kevés a becő, és a meglévők is kicsik. A virágzás kritikus fázisában alig kaptak csapadékot az állományok. A májusi csapadék mindenképpen sokat jelent az állományoknak, a további veszteségeket jelentősen csökkenti.

A jövőben naposabbra, szárazabbra és melegebbre fordul az időjárás Magyarországon. A következő egy hétben sok lesz a napsütés, záporok, zivatarok csak elszórtan várhatók, legkisebb eséllyel pénteken és szombaton. A most még sokfelé sáros talajfelszín szikkadni, száradni fog, ezt a szerdától nagy területre jellemző élénk, helyenként erős szél is segíti majd. A hét második felében már 22–27 Celsius-fokos maximumok lesznek jellemzők. Éjszakánként többnyire 7 és 12 Celsius-fok közé hűl le a levegő, és főként a hét első felében többfelé alakul ki magas páratartalom.

(HungaroMet)

Fotó: Canva

search icon