A hazatérés dátuma ugyan nincs kőbe vésve, de annyi biztos, hogy március végére a derékhad már rendszerint itthon kelepel.
A madárvonulás ősidők óta foglalkoztatja az embert. Sokáig rejtély volt, hogy mégis hogyan képesek több ezer kilométeren át jó irányba repülni. Ennek a miértje nem volt annyira rejtélyes már a régiek számára sem, hiszen amint hidegebbre fordult az idő, egyes madárfajok eltűntek az égről, ráadásul meglehetősen látványosan. De hogyan? Nincs száz éve annak, hogy a tudósok rájöttek arra, hogy a vonuló madarak az égről tájékozódnak: a Nap, a Hold és a csillagok terelik őket, egyeseket pedig a bolygó mágneses tere hoz haza.
Kész csoda, hogy gólyáink több mint 10 ezer kilométeres utat tesznek meg évente. Ez az utazás nemcsak a hossza miatt veszélyes, hiszen közben a tartalékaikat teljesen felélik, hanem azért is, mert akárhányszor leszállnak pihenni, ragadozók sora leselkedik rájuk, nem ritkán oroszlánok és más nagymacskák. Ehhez képest itthon békességben költhetnek. Nemhogy nem zavarja őket senki, inkább vigyázunk rájuk. Gondoljunk bele, hogy már gyermekkorunkban megtanultuk, hogy a „magyar gyerek” gyógyítja a gólya lábát, míg a török megvágja!
A népi hagyomány mellett ez a nagy testű ragadozómadár az emberi környezetbe is „beépült”, és amellett, hogy igen kedves a szívünknek, az ürüléke itt-ott meglehetősen nagy gondot jelent, hiszen még a betont is felmarja. A bosszankodás viszont nyomába sem ér annak a rajongásnak, ahogyan a nép fogadja őket! Van, hogy egy-két egyedet név szerint követ a közönség, mint például szegény Vecát, aki pár éve orvvadászok áldozata lett messze délen. Vannak azonban jobb sorsú gólyák is, például a Fertőhomokra hazatért pár, akiknek életét webkamerán is követhetjük!
Kapcsolódó bejegyzések
Itt a tavasz, dagad a fecskék begye!
Egy fecske még nem csinál nyarat, de tavaszt annál inkább. Nagy szükségünk van rájuk. Kevesen tudják, hogy ez a madár elviselhetőbbé teszi az életünket.
