A magyarok nagy része tart a klímaváltozástól
A magyarok nagy része tart a klímaváltozástól

Egy új kutatásból az derült ki, hogy a megkérdezettek 87 százaléka szorong a klímaváltozástól, és majdnem ennyien gondolják azt is, hogy életükre a környezeti problémák közvetlen hatással vannak.

Az energetikai szolgáltatásokkal és kereskedelemmel foglalkozó ALTEO országos reprezentatív kutatása elsősorban azt szerette volna kideríteni, hogy a a hazai lakosság hogyan viszonyul a környezetvédelemhez, milyen ismeretekkel bír a témában.

Az eredmények azt mutatják, hogy az embereknek fontos a környezetvédelem, hiszen a válaszadók 92 százaléka bevallottan érdeklődik iránta, 87% számára pedig a klímaszorongás sem ismeretlen dolog.

A vizsgálat arra is kíváncsi volt, hogy az emberek hány környezeti problémát ismernek. A válaszadók átlagosan 12 környezeti problémát tudtak felsorolni. A listán szerepel többek közt a levegőszennyezés (83 százalék), a túlzott erdőirtás (81 százalék), az étel- víz-, energia-, és ruhapazarlás (75 százalék) és a klímaváltozás (73 százalék) is.

A válaszadók arról nincsenek egyöntetűen meggyőződve, hogy a vállalatok is kiveszik a részüket a környezetvédelemből, pedig 10-ből 8 ember szerint mindenki felelős a környezeti problémák megoldásáért.

A kérdések egy része a környezetvédelemmel kapcsolatos egyéni cselekvésre volt kíváncsi. A válaszok alapján a top három dolog, amit a magyarok megtesznek a zöldebb jövőért, az a szelektív hulladékgyűjtés, az energia-, víz- és élelmiszer-pazarlás elkerülése, valamint a vásárlás visszafogása.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(index)

search icon