A megújuló energiaforrások motorja lehet a bitcoin?
A megújuló energiaforrások motorja lehet a bitcoin?

Elon Musk szerint a bitcoin ösztönözheti a megújuló energiaforrások elterjedését, míg néhány szakértő szerint ez csupán a súlyosan szennyező kriptovaluta zöldremosása.

Épp a napokban számoltunk be arról, hogy a Ripple nevű kriptopénz alapítója, Chris Larsen szerint a bitcoin a jelenlegi, energiaigényes működése nehezen igazolható egy olyan társadalomban, mely épp a globális klímakatasztrófa ellen küzd.

Ezzel szemben néhányan úgy vélik, hogy a mára már Hollandia éves szén-dioxid kibocsátását produkáló kriptovaluta a megújuló energiaforrások elterjesztésében is fontos szerepet játszhat.

Jelenleg a bitcoinok 75%-át olyan energiával bányásszák, mely szénerőművekből származik, zömmel Kínában. Működnek azonban bányák olyan országokban is, ahol az energiatermelés nagy része megújulókra alapul, mint például Norvégiában vagy Izlandon a vízenergia és a geotermikus energia révén.

Törvényszerű, hogy minél olcsóbb az energia, amellyel előállítják a komoly számítási teljesítményt igénylő kriptopénzeket, annál nagyobb lesz a profit. A megújulók pedig ma már jórészt olcsóbban tudnak termelni, mint a fosszilis energiahordozók.

A Twitter vezetője, a kriptovalutákban is érdekelt Jack Dorsey szerint, ha a bitcoinbányászok kéz a kézben dolgoznának a megújuló energiával foglalkozó cégekkel, akkor nagyon hamar megváltozna a bitcoinhoz kapcsolódó őrületes mértékű kibocsátás.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(index)

search icon