Alábecsülték az Antarktisz olvadásának hatását

Alábecsülték az Antarktisz olvadásának hatását
Alábecsülték az Antarktisz olvadásának hatását

Egy új kutatás szerint az eddigi becslések jelentősen alábecsülték a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával járó globális tengerszint-emelkedés mértékét.

A Science Advances című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány az úgynevezett vízexpulziós mechanizmus nevű folyamatot vizsgálja. Ennek során a jégmezővel borított kőzetréteg felfelé mozdul el annak nyomán, hogy a jégtakaró olvadásával csökken a rá nehezedő súly.

Amikor ez bekövetkezik, akkor a tengerszint is megemelkedik, mert a nyugat-antarktiszi jégtakaró alatt húzódó kőzetlemez jelenleg a tengerszint alatt van. Felemelkedésével a környező területekről is az óceánba nyomja a vizet.

A kutatók eddig úgy becsülték, hogy a nyugat-antarktiszi jégmező összeomlásával a következő szűk ezer évben nagyjából 3,2 métert emelkedhet globálisan a tengerszint, azonban ez az új tényező jelentősen módosíthatja ezt a számot.

Kimutattuk, hogy a vízexpulziós mechanizmus további egy métert, vagyis 30 százalékot ad ehhez. A hatás hordereje sokkolt minket.

–mondta Evelyn Powell a Harvard Egyetem kutatója.

Bár az emelkedés oroszlánrésze csak évszázadok múlva jelentkezhet, de a szimulációk szerint a vízexpulziós mechanizmus a jégtakaró olvadásával egyébként is emelkedő vízszintet már a 21. évszázad végére 20 centiméterrel emelheti.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(index/phys.org)

search icon