Az EU négymilliárd eurót ajánl fel a klímaváltozás elleni fellépésre
Az EU négymilliárd eurót ajánl fel a klímaváltozás elleni fellépésre

Az Európai Unió négymilliárd eurót ajánl fel a klímaváltozás elleni fellépésre a 2027-ig terjedő időszakban, beleértve a az alacsonyabb jövedelmű országok támogatását is – közölte az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az unió helyzetét értékelő éves beszédében szerdán.

Ursula von der Leyen az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén azt mondta, az EU készen áll arra, hogy a korábbinál többet tegyen az éghajlatváltozás elleni küzdelem terén, és azt reméli, hogy partnerei az unió felajánlásához hasonló elkötelezettséget mutatnak a globális biztonságot is szavatoló fellépésben – írja beszámolójában az MTI.

Az EB elnöke reményét fejezte ki, hogy ebben az ENSZ idén, a skóciai Glasgow-ban rendezendő klímavédelmi csúcstalálkozója fordulatot jelenthet. Bejelentette azt is, hogy az Európai Unió kétszeresére növeli a természet védelmére és a biológiai sokféleség megóvására szánt összeget.

Ami az éghajlatváltozást illeti, Európa sokat tehet, de egyedül nem képes mindent megváltoztatni. A glasgow-i klímacsúcs lesz majd az igazság pillanata a globális közösség számára.

–mondta von der Leyen

Az Európai Bizottság Fit for 55 nevű klímavédelmi csomagjáról itt írtunk korábban.

Fotó: twitter.com/vonderleyen

search icon