Egyre több e-hulladékot adunk le

Egyre több e-hulladékot adunk le
Egyre több e-hulladékot adunk le

Tavaly a korábbi évekhez képest nagyobb számban adhattak le e-hulladékot a magyarok, legalábbis erre lehet következtetni a MediaMarkt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft friss adataiból, melyeket a Föld Napja alkalmából tettek közzé.

2020-ban az e-hulladékot feldolgozó céghez több mint harmadával több hulladék került, mint egy évvel korábban. Ez azért is jó hír, mert a leadott össztömeg közel kétharmada pedig hasznos anyagként vissza is került a gazdaságba.

A műszaki cikkekkel foglalkozó áruházak többsége köteles térítésmentesen átvenni a lakossági elektronikai hulladékokat. A MediaMarktnál csak tavaly 1648 tonna elektromos, vagy elektronikus hulladékot adtak le. Ez 36%-os emelkedést jelent.

Elképzelhető, hogy a járványhelyzet is közrejátszott abban, hogy tavaly nagyobb mennyiségű e-hulladék került leadásra. Az otthoni munkavégzés miatt a régi, elavult műszaki cikkeket sok esetben cserélték újabbra az emberek. Emellett viszonylag sok régi hűtőgép is leadásra került, amit a megváltozott bevásárlási szokások indokolhatnak.

Azért is érdemes leadni az elektronikai hulladékot, mert annak jelentős része újrahasznosítható anyagokat tartalmaz. A megfelelő technológiákkal visszanyerhető például a vas, a réz vagy az alumínium is, melyeket kohászati feldolgozás után nyersanyagként hasznosulnak a termelésben.

A feldolgozással foglalkozó cégek ráadásul a veszélyes összetevőket is kinyerik és semlegesítik, így környezetvédelmi szempontból is a legjobb döntést az e-hulladék leadása jelenti.

(profitline)

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

search icon