Európa élmezőnyébe szeretne kerülni a magyar állatvédelem
Európa élmezőnyébe szeretne kerülni a magyar állatvédelem

A tavaly megalakul Nemzeti Állatvédelmi Tanács célja, hogy az állatvédelmi program megújításával komoly előrelépést érjen el hazánk az állatvédelem területén.

Ennek pedig elengedhetetlen feltétele az, hogy mindenki aki szeretné, elmondhassa a véleményét az állatvédelem ügyében. Hogy ez mennyire fontos téma a társadalom számára is, azt mutatja, hogy az állatvédelmi online kérdőívet több mint 262 ezren töltöttek ki.

Ahogy Ovádi Péter, a Nemzeti Állatvédelmi Program megújításért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos ezzel kapcsolatban elmondta, a kérdőív nyomán már több intézkedés is született a felelős állattartás, az ivartalanítás, a szaporítók elleni fellépés, valamint a civil szervezetek támogatása témakörében.

A miniszteri biztos azt is kijelentette a Nemzeti Állatvédelmi Tanács legutóbbi ülésén, hogy Magyarországot öt éven belül Európa élmezőnyébe kívánják juttatni az állatvédelem területén. Ebben kulcsszerepe van a Nemzeti Állatvédelmi Programnak, mely egy olyan hosszú távú stratégia, amely több területre összpontosítva szeretné kezelni az állatvédelem területén meglévő problémákat.

Ovádi kiemelte, hogy a felelős állattartás szemléletének elterjesztésére szeptembertől a NÉBIH-hel közösen indítanak egy online, ingyenes és önkéntes edukációs program Gazdijogsi néven.

Emellett folytatni fogják az országos szintű ivartalanítást is, amely a hazai állatvédelem egyik legfontosabb feladata. Legalább ilyen fontos persze a szaporítók és a tiltott állatviadalok elleni harc.

A miniszteri biztos azt is hozzátette, hogy nagy köszönettel tartoznak az állatvédő civil szervezetek tevékenységéért és támogatásáért, akiknek munkája felbecsülhetetlen fontosságú.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon