Lepkék inváziója
Lepkék inváziója

A hetekben az ország több táján – köztük Budapest környékén – feltűnő tömegben rajzik a gammabagolylepke.

A Magyar Természettudományi Múzeum hivatalos közösségi médiafelületén olvasható bejegyzés szerint a gammabagolylepke alapvetően éjszaka mozog, ám nappal is könnyen felriasztható búvóhelyéről, sőt vándorlás közben verőfényben is repül. Ez a faj ugyanis vándorlepke, azaz minden év tavaszán Dél-Európából északra vonul, ott szaporodik, majd az utódok visszatérnek a Földközi-tenger környékére. Magyarországon nem őshonos; a korábban jellemző kemény téli fagyok évről évre kipusztították az esetleg maradni szándékozó egyedeket. Az utóbbi évek enyhe telei azonban lehetőséget adnak a gammabagolylepkének arra, hogy a hideg évszakot átvészelje hazánkban, megtelepedjen, és állandó populációi alakuljanak ki.

A vándorló lepkefajok jellemző tulajdonsága, hogy évről évre jelentősen változhat a nálunk felbukkanó egyedek száma. Egyszer szokatlanul ritka, máskor – mint idén is – tömegesen látható. Láttuk már hasonló mértékű elszaporodását 2016-ban Franciaországban, amikor még a labdarúgó-Európa-bajnokság döntőjébe is bekerültek; sok sajtótermék beszámolt róla, amint Cristiano Ronaldo közelebbi ismeretséget kötött velük.

Ám hiába igen gyakori épp most, mégsem mondható inváziós fajnak, mert nagymértékű elszaporodása nem lesz tartós, és várhatóan nem fog károkat okozni az őshonos élővilágnak. Az „invazív faj” megnevezést célszerű kerülni, mert az „invazív” szó fizikai beavatkozással, behatolással járó folyamatra utal, pl. invazív műtét stb.

A gammabagolylepke nem szív vért, nem tud csípni; a virágok nektárját, hullott gyümölcsök levét szívogatja, és hasonló nedveket. Így a beporzásban fontos szerepet játszik, ráadásul a kifejlett állapotú gammabagoly (imágó) kárt nem okoz. Lepkénk az elülső szárny közepén látható ezüstös foltról kapta nevét, amely a görög gamma kisbetűre (γ) emlékeztet. A szárny többi része első ránézésre egyszerű sötétbarna, ám alaposabban megfigyelve feltűnnek a különböző árnyalatú szürkés, barnás, bronzosan vagy óarany fényben csillogó részletek. Mintázata alapján nem könnyű elkülöníteni néhány rokonától, amelyek között nemcsak ritka vándorok, hanem értékes védett fajok is akadnak.

Hernyója polifág, vagyis nagyon sokféle lágyszárú növény levelét elfogyasztja. A muskátli levelét is kedveli; ha megtaláljuk rajta a zöldes alapszínű, oldalukon fehér hosszanti csíkot viselő, araszoló mozgású hernyóit, távolítsuk el őket, így megelőzzük a kártételt. Vegyszeres kezelés legfeljebb súlyos esetekben, tömeges hernyórágás esetén javasolható.

(Magyar Természettudományi Múzeum)

Fotó: Canva

search icon