Hatalmas erdőtelepítési program indul Kínában

Hatalmas erdőtelepítési program indul Kínában
Hatalmas erdőtelepítési program indul Kínában

2025-ig évi 36 ezer négyzetkilométernyi új erdőt telepít Kína az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében. Ez nagyjából akkora terület, mintha Magyarország minden pontját, beleértve a Balatont vagy épp a Duna medrét is, beültetnénk fával és amit kaptunk, azt beszoroznánk másféllel.

A fák ültetése évtizedek óta meghatározó pontja az ázsiai ország természetvédelmi törekvéseinek, és fontos szerepet játszik abban, hogy az ország 2060-ra elérhesse a klímasemlegességet. Persze az élőhelyek helyreállítása és megóvása szempontjából legalább ilyen fontos az erdősítés.

A tervek szerint az évtized közepére az ország mostani, 23,04%-os erdőborítása 24,1%-ra nőhet. Az erdőtelepítésekkel foglalkozó országos hivatal vezetője szerint mindezt úgy fogják végrehajtani, hogy közben egyfajta természetes erdőfelújítást fognak végezni, tehát a helyi fafajtákat használják majd és figyelembe veszik a természetes erdők összetételét is.

Közben az ország tovább bővíti védett területeit, ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Kína teljes területének egynegyedét nyilvánítja majd természetvédelmi övezetté. Az elképzelések szerint az ország 2035-re stabilizálni fogja az elmúlt évtizedekben sok helyütt meggyengített és leromlott ökoszisztémáit.

(Reuters)

search icon