Idén is bajba kerülhet a Velencei-tó
Idén is bajba kerülhet a Velencei-tó

Jelenleg alacsonyabb a tó vízszintje, mint az év azonos időszakában tavaly: az ideális szinttől 60, a minimumtól pedig 40 centiméterrel marad el. Bár a zámolyi és a pátkai víztározóból elkezdték tölteni a tavat, de nem elképzelhetetlen, hogy újra bekövetkezik a tavaly nyári helyzet. Akkor a tavat tömeges halpusztulás sújtotta miután a rekordalacsony vízállás és a hosszan tartó meleg idő miatt oxigénhiány lépett fel a vízben.

A tó vízszintje idén április 14-én Agárdon 100 cm-en állt, ez pedig 40 cm-rel marad el a minimumtól, ráadásul úgy, hogy ebben benne van a tó töltése is. A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint az ideális vízszint 160 centiméter lenne, ettől pedig még távolabb vagyunk. A szakemberek szerint a vízkészlet növelésére csak egy csapadékosabb időszak adhatna reményt.

Ebből a szempontból a tavalyi év első fele meglehetősen kedvezőtlen volt. Egy rövid májusi időszakot leszámítva igen száraz, sőt néha szokatlanul meleg volt. Idén egyelőre szintén inkább a szárazság dominál, az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint az év első három hónapja minden idők harmadik legszárazabbja volt. Ha ez folytatódik, akkor az extrém alacsony vízállás szinte biztosan be fog következni idén is.

Azt persze fontos megjegyezni, hogy a mérvadó szakemberek szerint a tó teljes kiszáradásától továbbra sem kell tartanunk. Sőt, ha visszatekintünk a múltba, azt láthatjuk, hogy még a mostaninál is volt már alacsonyabb a vízállás. 1935-ben 80 cm-es vízszintet mértek, míg 1948-49-ben 63 centiméterre csökkent a vízállás a nyári hónapokban. Hasonló volt a helyzet 1989 és 1993 között, 71 cm-es minimummal.

A Vízügy honlapja szerint a tavat már a keletkezése óta jellemzően sekély vízszint jellemzi, ami a csapadék és hőmérséklet viszonyoktól természetes módon mindig is erősen ingadozott, és a tómeder valószínűleg már többször került a kiszáradás közelébe. (novekedes.hu)

search icon