Jóval több élelmiszert dobunk a kukába mint ahogy azt korábban gondolták
Jóval több élelmiszert dobunk a kukába mint ahogy azt korábban gondolták

Egy most készült, globális jelentés szerint évente 2,5 milliárd tonna élelmiszer kerül a szemétbe a mezőgazdaságban, körülbelül 1,2 milliárd tonnával több, mint a korábban becsült 1,3 milliárd tonna.

A Driven to Waste: Global Food Loss on Farms című jelentés, melyet a Természetvédelmi Világalap (WWF) és a Tesco rendelt meg, arról számol be, hogy az összes megtermelt élelmiszer körülbelül 40%-a megy kárba a korábban becsült 33 százalékkal szemben.

A jelentés a mezőgazdasági üzemekben, a betakarítással és a vágással kapcsolatos élelmiszer-veszteségekre összpontosít. 2011 óta ez az első számszerűsített adat a gazdaságok teljes élelmiszer-veszteségéről.

Az élelmiszer-termeléshez rengeteg földet, vizet és energiát használnak, ezért az élelmiszer-hulladék jelentős hatással van az éghajlatváltozásra: korábbi becslések szerint az üvegházhatású gázok 8 százalékáért felelős. Az új jelentés adatai szerint a számok még ennél is magasabbak, és az összes károsanyag-kibocsátás mintegy 10 százaléka köthető élelmiszer-hulladékhoz.

Ez az Egyesült Államokban és Európában egy év alatt közlekedő összes autó által okozott karbonkibocsátás mintegy kétszeresének felel meg.

Világszerte 4,4 millió négyzetkilométer mezőgazdasági területet és 760 millió köbméter vizet használtak fel annak a becsült 1,2 milliárd tonna élelmiszer az előállításához, amely a betakarítás előtt, alatt és után elvész, vagy más célokra, például állati takarmányként és bioüzemanyagként kerül felhasználásra.

A jelentés ezen felül cáfolja azt a régóta uralkodó nézetet, hogy a gazdaságokban az élelmiszer-veszteség kizárólag a kevésbé jómódú, alacsonyabb iparosodottsági fokú régiókban jelent problémát. Sőt kiderül belőle, hogy az egy főre jutó veszteség a mezőgazdasági üzemekben általában magasabb az iparosodott régiókban. A globális terményhulladék 58 százaléka a magas és közepes jövedelmű országokban keletkezik.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon