Karbonsemlegesség egy benzinkúton?
Karbonsemlegesség egy benzinkúton?

A Shell hazánkban is elérhetővé tette karbonsemlegesítési szolgáltatását, melynek nyomán a kútjaikon vásárolt üzemanyag használatából származó szén-dioxid-kibocsátást a cég ellensúlyozza.

Többször is írtunk már arról, hogy a valódi kibocsátáscsökkentésnek nem alternatívája a kibocsátás ellentételezése például fák ültetésével. Ez sokkal inkább csak egy jól hangzó szólam.

Ezzel együtt most a Shell ezt az utat választotta, amikor hazánkban is elérhetővé tette karbonsemlegesítési szolgáltatását, amely így már 15 országban elérhető, többek közt Németországban, Ausztriában vagy Kanadában.

A szolgáltatás úgy működik, hogy a vásárlók választhatják azt a lehetőséget, hogy literenként 6 forintért, tehát 40 liter tankolásakor 240 forintért ellensúlyozzák az üzemanyag felhasználása során keletkező szén-dioxidot.

A vállalat a befolyó összeget ezután olyan programokba fekteti, amelyek célja, hogy a keletkező üvegházhatású gázok elnyelésében szerepet játszó ökoszisztémák védelmét, helyreállítását és létrehozását támogassák.

Bujdosó Andrea, a Shell Hungary Zrt. Magyarországért és Szlovéniáért felelős értékesítési menedzsere szerint a programba magyarországi projektek is bekerülhetnek, ha lesznek olyanok, amelyek megfelelnek a legmagasabb minőségű szabványoknak.

A menedzser azt is jelezte, hogy a Shell világszerte hajt végre, illetve tervez további befektetéseket, amelyek egyebek mellett a mocsaras, füves és mezőgazdasági területek védelmét, valamint a természetes erdővédelmet szolgálják.

A program összesen 4 millió tonna szén-dioxidot váltott már ki, ami mintegy 8 millió fa szén-dioxid-megkötési képességével egyenértékű. Az eddigi tapasztalatok szerint a vásárlói reakciók pozitívak, van olyan ország, ahol a vásárlók több mint 10 százaléka döntött úgy, hogy részt vesz a programban.

Ezzel együtt a leghatékonyabban akkor tehetünk a kibocsátáscsökkentésért, ha minél kevesebbszer használunk autót, vagy olyan szolgáltatásokat veszünk igénybe, melyek megosztott autóhasználaton alapulnak.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI)

search icon