Lenézett országból gazdasági világhatalom
Lenézett országból gazdasági világhatalom

Kínában központi politikai kérdéssé vált a környezetvédelem és a fenntarthatóság, miközben energiatermelésük az elmúlt húsz évben megötszöröződött, és az ázsiai ország adja a világ ipari termelésének 31 százalékát – hangzott el Áder János volt köztársasági elnök Kék Bolygó című podcastjának legújabb adásában.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnökének vendége, Salát Gergely egyetemi oktató, sinológus azt mondta, Kínában politikai kérdéssé vált a környezetvédelem, mert rájöttek arra, hogy ha nem változtatnak eddigi felfogásukon, akkor megfulladnak.

Kínában az 1950-es évektől kezdve a környezeti, környezetvédelmi kérdéseket alárendelték a gazdasági fejlődésnek, a 2000-es évek elején azonban kialakult az igény a változásra. Megértették, hogy hiába a gazdasági növekedés, ha annak egy részét a környezeti pusztulás megállítására kell felhasználni.

Áder János felidézte, hogy a kiotói klímamegállapodás alól Kína felmentést kapott; abban az időben még fejlődő országnak számított, mára viszont Kína lett a legnagyobb kibocsátó. Lényeges szempontnak nevezte, hogy míg Kína 2013-ban a villamos energia 75 százalékát szénerőművekben állította elő, ez ma 59 százalék úgy, hogy energiaigényük rendkívüli mértékben megnőtt.

Salát Gergely azt mondta, Kína energiatermelése az elmúlt 20 évben megötszöröződött, és ennek a felét még mindig szénerőművekben állítják elő. Örvendetes azonban, hogy nő a megújulók aránya: a villamosenergia-előállítás 18 százalékát adják a nap-, szél- és vízerőművek.

Kína célja, hogy 2030 előtt elérje szén-dioxid-kibocsátásának csúcsát, 2060-ra pedig vállalták a karbonsemlegességet, ami állami program lett. A környezetvédelmet politikai szintre emelték, prioritássá tették, ezért hatalmas összegeket fektetnek zöldenergia-technológiák fejlesztésébe és erőművek építésébe.

A teljes beszélgetés az alábbi videón tekinthető meg:

(MTI)

Fotó: Canva

search icon