Az ivóvíz hiánya pusztán csak egy tünete a Magyarországon is egyre erősebben tapasztalható globális felmelegedésnek. A szakértők szerint elértünk arra a pontra, ahol már elsősorban az alkalmazkodás a feladatunk, valamint az, hogy elengedjük megszokott növényeinket a túlélés érdekében.
Az utóbbi hetekben válságos helyzet alakult ki a kánikula miatt Budapest agglomerációjában: több településen sem folyt víz a csapból.
Az ivóvíz, illetve a csapvíz hiányát az okozta, hogy a Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. (DMRV) víztározóinak tartalékai a meleg miatt szokatlanul megcsappantak, így például Pécelen és Gödöllőn is arról számoltak be az ott élők, hogy nemhogy locsolni nem tudnak, de mosakodni, főzni, vagy egyszerűen vizet inni sem. Gémesi György, Gödöllő polgármestere a hvg.hu-nak elmondta, hogy a meleg miatt jelentősen megnőtt a lakosság vízhasználata, így a közműhálózat leterheltségéből fakadó alacsony víznyomás miatt fordulhatott az elő, hogy egyes háztartások víz nélkül maradtak.
A helyzet nem látszik könnyen megoldhatónak: a legtöbben korábban is csapvízzel öntözték kertjeiket, viszont a nyarak nem voltak olyan melegek, mint amiket az utóbbi években tapasztalhattunk, így nem is kellett korábban olyan gyakran locsolni. Ehhez jön hozzá, hogy nyáron megritkultak az esők, záporok, így többet és többször is kell öntözni a kerteket. Ez pedig az ivóvízkészlet rovására megy.
Csapadékdeficitről beszélni azonban nem lehet, ugyanis az éves csapadékmennyiség Magyarországon nem változott az utóbbi időben jelentősen. „Csalóka érzetet adhat, de az adatokból az látszik, hogy a száraz időszakok átlagos hossza megnövekedett” – mondta Kis Anna meteorológus, a Másfél fok szakportál szerzője. „Amikor esik, akkor esetenként érezhetően nagyon sok hullik, de ha a négy évszakos összeget nézzük, az nem mutat jelentős változást.”
Kis riasztó képet vázol fel a jövővel kapcsolatban: „az elmúlt évek hőmérsékleti adatait elemezve egyértelmű az emelkedő tendencia, akár évszakosan, akár éves bontásban nézzük. Különösen az extrém magas hőmérsékletű napok száma növekedett.”
Kis szerint egyre forróbb nyarak következnek, miközben a csapadék mennyiségében nem várható jelentős változás, pusztán annak időrendisége változhat, valamint lehullási formái lehetnek szélsőségesebbek. Magyarán szólva: egyszerre fog több eső esni viharos formában, utána viszont hosszabb ideig tartó szárazság várható.
Arról, hogy mi lehet a helyzet megoldása, a szakértők véleménye megegyezik. Kis szerint „két feladatunk van: valahogy mérsékelni a klímaváltozást, visszaszorítani a melegedést, valamint adaptálódni, alkalmazkodni valahogyan ahhoz, hogy ha meg is állítjuk a melegedést, még akkor is rengeteg szektorban fogja kifejteni hatását”.
Alkalmazkodási stratégiák terén is bőven van miből válogatnunk, de a szakértők között az egyik legnépszerűbb elképzelés a kék-zöld infrastruktúra modell a városi csapadékvíz-gazdálkodásban.
A csapadékvíz megtartására és értő felhasználására több ok miatt is rászorulunk, de nem elsősorban az ivóvíz kérdése miatt, bár azzal is összefügg. A közműhálózat jelenlegi felépítése alapján, ha eső éri el a fővárost, akkor minden víz a csatornarendszerbe zúdul, ami aztán tervezőinek szándéka szerint elvezeti azt a föld alatt. A koncepció hibája abban rejlik, amivel a városok útjainak lebetonozásakor még nem számoltak: hogy a beton egyszerűen nem enged át magán semmit, vagyis az esővíz nem tud sem talajvízként hasznosulni, sem valódi hűtő funkciót betölteni a kánikulában, hiszen túl gyorsan eltűnik a csatornában.
Az egyre ritkábban hulló, egyre nagyobb mennyiségű csapadék tárolását, lassú elvezetését a talajba pedig azért sem ártana megoldania a városoknak, mert így például fel lehetne azokat használni a városi növények, fák öntözéséhez, nem kellene az ivóvízként is funkcionáló csapvízhez nyúlni, ezáltal is masszívan megterhelve a közműrendszereket.
Az alkalmazkodás egy következő lépcsőfoka az elfogadás. Annak az elfogadása, hogy a globális felmelegedést legfeljebb lassítani tudjuk, megállítani már nem.
Ebből fakadóan meg kell barátkoznunk azzal a ténnyel, hogy korábban Magyarországon őshonos fafajok fognak fokozatosan eltűnni, ezekbe pedig hiba lenne görcsösen kapaszkodnunk. Ilyen például az, hogy az egyre melegedő klíma miatt szép lassan kiszorulnak az országból például a fenyők, bükkök és gesztenyék, átadva helyüket azoknak a növényeknek, amik a mediterrán viszonyok között érzik igazán jól magukat.
(Forrás: hvg.hu Kép: pexels.com)
