Méhek nélkül nincs élelmiszer
Méhek nélkül nincs élelmiszer

A boltban minden hatodik élelmiszer a méheknek köszönhető, ezért kijelenthető: ha nincs méh, akkor nincs élelmiszer, nincs gyümölcs sem – mondta az agrárminiszter az európai mézes reggeli kampány, székesfehérvári programján.

Nagy István szerint hálás a magyar méztársadalom, amiért ennyi gyerekhez viszik el a „legteljesebb élelmiszert, a természet csodáját, a mézet”, és reményét fejezte ki, hogy a mézes reggelivel 200 ezer magyar gyermek válik új mézfogyasztóvá. A kampány célja, hogy ösztönözze a hazai mézfogyasztást, amely most átlagosan fejenként évi egy kilogramm. Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a méhészek és a fogyasztók védelme érdekében Magyarország már évek óta szorgalmazza, hogy az Európai Unióban szigorítsák a mézkeverékek származásának megjelölését.

Marjan Cencen, a Szlovén Köztársaság nagykövete megemlítette, hogy a méhészkedés Szlovéniában és Magyarországon is a régi időkig nyúlik vissza, ezért is indították el 2007-ben a mézfogyasztást ösztönző mézes reggeli programot.

Mészáros Dezső, a Sió-Eckes Kft. ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy egy méh egy nap alatt 1500-2000 virágot látogat meg, poroz be, és mivel 8-10 alma kell egy liter, 100 százalékos gyümölcsléhez, ezért egy méh egy nap alatt több mint 200 gyümölcslé előállításához járul hozzá.

Borszéki Viktória méhész, a 2023-as év mézkirálynője hangsúlyozta, hogy minél szélesebb körben szeretné a méz egészségre gyakorolt jótékony hatását, felhasználhatóságának sokszínűségét népszerűsíteni. Megemlítette, hogy a méz immunerősítő, energetizáló, fertőtlenítő, gyulladáscsökkentő, ér- és emésztőrendszert segítő, miközben rengeteg vitamin, és ásványi anyag található benne.

Cser-Palkovics András polgármester kiemelte, hogy a jó minőségű méz fogyasztásával mindenki nyer, mert kiválóan segíti az egészség fenntartását, miközben a méhészetek fennmaradásához is hozzájárul.

Bross Péter, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke megerősítette, hogy szakmájuk jövője attól is függ, hogy ma a gyermekek mit gondolnak a mézről és a méhekről, mit tanítanak nekik a méhek fontosságáról és a beporzásról, mi a méhészek munkájának a jelentősége, hogyan készül a méz.

A közlemény szerint az európai mézes reggeli kezdeményezés Szlovéniában indult útnak 2007-ben, amelyhez Magyarország 2014-ben csatlakozott. Az idei központi eseménynek a Székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola adott otthont, míg országosan csaknem ezer helyszínen, több mint 200 ezer diák fogyaszthatja el a mézes reggelit.

(Agrárminisztérium)

search icon