Egymillió hektár szántóföldön kellene átalakítani a gazdálkodást – Fontos kutatás készült hazánk mezőgazdaságának jövőjéről
A hazai mezőgazdaság fontos válaszúthoz érkezett: folytatjuk az eddigi megszokott tevékenységet, és ezzel beütjük az utolsó koporsószeget is az alföldi növénytermesztésbe, vagy hallgatunk a szakemberekre és teljesen átalakítjuk a tájhasználatot. A Dr. Pinke Zsolt által vezetett kutatás ezekre keres és ad válaszokat.
Dr. Pinke Zsolt történész-geográfus, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Talajtani Intézetének tudományos főmunkatársa, valamint csapata rendkívül fontos és a jövőben irányt mutató kutatást készített a hazai tájhasználat-váltásról. Erre ugyanis égetően szükség van: kezdődött a 2022-es aszály arcon csapásával és folytatódik évről évre, az idei év súlyos aszályhelyzete pedig már nem csak egy átgondolandó feladatként teszi elénk ezt a problémát, hanem követeli a cselekvést. A kutatók egybehangzó állítása szerint az Alföld jelentős részén fel kell hagyni a szántóföldi növénytermesztés jelenlegi, iparszerű formájával. Ez az állítás elsőre radikálisnak tűnhet, de a rendelkezésre álló adatok kíméletlen valóságot tükröznek: az intenzív, ám gyenge vagy közepes termőhelyi adottságú területeken zajló agrártevékenységet mára jószerivel csak az Európai Uniós és hazai állami támogatások tartják életben. A gazdálkodók túlnyomó többsége számára ez a termelési mód – tisztán a piaci viszonyokat és a termelési költségeket alapul véve – elképesztően veszteséges.
Kép: canva
Erre jó példa a NAK 2023-as jelentésére, miszerint a szántóföldi nagy kultúrák, mint a búza és a kukorica esetében a termelésük nettó veszteséges volt. A magas bekerülési költségek és az alacsony felvásárlási árak miatt ezen fő kultúrák jövedelemtermelő képessége gyakorlatilag megszűnt.
A strukturális problémák nem a klímaválsággal jöttek
A rendkívüli aszály természetesen nem segít a helyzeten, de a folyószabályozások és a belvízelvezetések, a vízhiányosnak mondható tájhasználat régóta a magyar mezőgazdaság része. Az idei év csapadékhiánya és az elmúlt évek talajvízszintjének süllyedése már a mélyebb rétegeket is érinti, ez a hiány pedig nem csak a mezőgazdaságot viseli meg.
Ezen túl az elmúlt másfél évszázad agrár-modernizációs törekvései rendre olyan termelési szerkezetet eredményeztek, amely a nagy tömegű, de alacsony hozzáadott értékű terményekre fókuszált, mint a búza, a kukorica, a repce vagy a napraforgó. A Horty-korszaktól kezdve napjainkig ezen tömegtermények révén igyekeztünk devizabevételhez jutni. Ezzel elértük, hogy egy folyamatosan támogatásra szoruló, sebezhető, monokultúrás rendszer alakult ki miközben az ágazat nemzetgazdasági súlya drasztikusan lecsökkent (a GDP alig 3%- át adja), a terményekkel foglalkozó gazdák bázisa pedig nyugdíjas vagy nyugdíjhoz közeli korba lépett. Bár a mezőgazdasággal foglalkozók hiányával már foglalkoztunk, a jövőben fontos a fiatalabb, innovációra és új megoldásokra nyitott agrárszakemberek bevonása is, nélkülük ugyanis elengedhetetlen az átalakulás.
Kép: canva
Az aszályhoz való alkalmazkodás minden hazai szakmai platformon kiemelt helyen áll, hiszen ez már messzemenőkig a valóságunk. A 2026-os Planet Budapesten Kovács Gergő Péter, egyetemi docens, a MATE Növénytermesztési-tudományok Intézetének igazgatóhelyettese kiemelte, hogy az elmúlt 30 évből 23 év volt aszályos, ami az ország összterületének 80%-át érintette. Itt pedig különösen fontos kiemelni, hogy ez nemcsak a mezőgazdasági területeket, hanem az épített területeinket is érinti.
A 2022-es szuperaszály és az elmúlt évek tovább mélyítették az árkokat
A berögződött sémákhoz való ragaszkodást pedig elemi erővel tapossa el a klímaváltozás. A globális felmelegedés mértéke Európában a világátlag kétszerese, ami egyre gyakoribb és súlyosabb extrém időjárási eseményeket von maga után, elég, ha az idei év csapadékhiányára, vagy a Dél-Európában tomboló erdőtüzekre gondolunk.
A kontinens északi részeinek mondhatni kedvez az emelkedő hőmérséklet, azonban Dél- és Kelet-Európa területein egyre erősebb a krízis. Magyarország beletartozik a meteorológiai szélsőségek által leginkább fenyegetett régiókba: a kutatás is egyértelműen rámutat, hogy a szántóföldi növénytermesztés sebezhetősége egyre nő.
A 2022-es szuperaszály is rámutatott erre: Európa más országaiban korántsem volt olyan súlyos a terméskiesés, mint hazánkban. A kukoricatermés jelentős része, amit a gazdák „furulyázó kukoricaként” (a hőstressz miatt összesodródott levelek – a szerk.) írtak le, szó szerint megsemmisült. Ez az év pedig 1,5%-os csökkenést jelentett a GDP-ben: ki tudja, mit hoz az idei, csapadékos, aszályos év?
Kép: canva
A megoldás a tájhasználat átalakításában rejlik
A Dr. Pinke Zsolt által vezetett kutatás megoldással is szolgál, amely nem meglepő módon a vízgazdálkodást, a vízmegtartást és a tájhasználat átalakítását említi elsősorban. Az Alföldet az elmúlt másfél évszázadban mesterségesen lecsapolták, folyóit szabályozták, a korábbi kiterjedt vizes élőhelyeket és ártereket megszüntették, hogy helyükön szántóföldeket alakítsanak ki. Ez a kiterjedt vízelvonás óriási mértékben erősíti az aszálykárokat.
A túlélés és a fenntartható gazdálkodás egyetlen valós alternatívája a nagyléptékű tájhasználatváltás. A kutatás alapján ez nagyságrendileg egymillió hektárnyi magyarországi földterületet érintene, elsősorban az Alföld gyenge és közepes termőhelyi adottságú területein. A megközelítés lényege, hogy ezeket a területeket – amelyek valójában korábbi árterek, lefűződött folyómedrek és belvízjárta mélyedések – ki kell vonni az intenzív szántóföldi művelés alól. Helyükön pedig részben vissza kell állítani az egykori vizes élőhelyeket.
Kép: canva
Ennek három lépcsőjét mutatja be a kutatás:
- Fel kell adni a jelenlegi gyakorlatot: egyszerűen meg kell szüntetni az évszázados reflexet, miszerint a belvizet azonnal, csatornarendszereken keresztül el kell vezetni a területről.
- Passzív vízvisszatartásra van szükség: a keletkező többletvizeket helyben kell tartani, erre jó példa a Vízőrző Mozgalom tevékenységei országosan, és kifejezetten a Homokhátságon is.
- Aktív vízpótlást kell alkalmazni: a folyók, például a Tisza tavaszi vagy eseti árhullámainak, árvizeinek irányított kivezetésére van szükség a korábbi árterekbe és mélyfekvésű területekre.
Mindez nem egyenlő a jelenlegi mezőgazdaság felszámolásával, sőt, a jól kialakított stratégia sokat profitálhat a változásokból. A vizes élőhelyek hatása ugyanis óriási, csak ezt hajlamosak vagyunk elfelejteni. A kutatás erre a hatásra is rávilágít: ha egy mélyebben fekvő területen tartósan vizet tartunk meg, az nemcsak helyben, hanem a szomszédos, magasabban fekvő területeken (az úgynevezett alföldi „teraszokon”) is megemeli a talajvízszintet. Mivel ez a hatás agyagos talajon akár kétszer akkora is lehet, mint maga a nyílt vízfelület, a vízvisszatartás komoly védelmet nyújt a környező szántóföldeknek.
A modellezések szerint a megfelelően kivitelezett vízvisszatartás révén a szomszédos, magasabb térszínű, jó adottságú területeken a megemelkedett és stabilizálódott talajvízszint hatására a kukoricatermés hozama is növekedhet. Emellett ez a természetes és telepített erdőségek (például a tölgyerdők) túlélési esélyeit is jelentősen javítja, hiszen a fák gyökérzónájából is nagy mennyiségű víz (130-170 mm) hiányzik jelenleg, és ez a tendencia visszatérhet az aszályos időszakokban.
Kép: canva
Egymillió hektár: mi lesz a sorsa?
Adódik a kérdés, hogy ha felhagyunk a jelenlegi bevett gyakorlattal, mi lesz a gazdálkodókkal, és az onnan kieső terménnyel? A kutatás erre is válaszol: egyrészt a gyenge földeken a jelenlegi gazdálkodás már most is nettó veszteséget termel a gazdának és az államnak egyaránt. Másrészt az alternatívák – ha okosan és ökológiai szemlélettel építik fel őket – sokkal jövedelmezőbbek lehetnek. Az egykori ártereken évszázadokon át virágzott a legelőgazdálkodás és az ahhoz kapcsolódó állattartás. A vizet is látott területeken megtermő bőséges fű- és takarmányhozam előnyt biztosított az állattenyésztés számára. Ennek újraélesztése lehet az egyik kitörési pont.
Azonban ennél is nagyobb gazdasági potenciál rejlik a magasabb hozzáadott értékű növényi kultúrákban. A táji szintű vízmegtartás javítja a mikroklímát, ez pedig segíti a zöldség- és gyümölcstermesztést, különösen, ha azt ökológiai szemlélettel teszik. Az ökológiai élelmiszertermelésben jelenleg sereghajtók vagyunk az EU-ban, holott bőven lenne potenciál ezen a területen. A gyümölcs- és zöldségtermesztés jóval jövedelmezőbb a monokultúráknál, de nem mindegy a technológia, különösen az öntözés terén.
A kutatás által felvázolt struktúra emberi, társadalmi és anyagi oldalról is gigantikus kihívás. Egy olyan hatalmas és jelentős táj sorsáról van szó, mint az Alföld, az évszázados berögződések átalakításáról beszélnek. További kutatásokra, hatástanulmányokra van szükség ahhoz, hogy ne fizessünk nagy társadalmi és gazdasági árat ezért az átalakításért. Más országokban, ahol ezt meglépték, több évtizedes, társadalommal is egyeztetett tervezési folyamatokkal alakították át a tájat: Magyarországon erre jelenleg minimális humán- és anyagi erőforrás áll rendelkezésre. Ezeket a kutatásokat sokkal nagyobb mértékben kellene támogatni az ilyen jellegű kutatásokat. A kutatók így fogalmaznak: a jelenlegi klíma- és piaci viszonyok között a mezőgazdaság jelentős részének a régi utakon történő folytatása gazdasági és ökológiai öngyilkosság.
Kiemelt kép: canva
