Ne melegítsd télen a motort: többet árt mint használ!
Ne melegítsd télen a motort: többet árt mint használ!

Elterjedt tévhit, régi beidegződés, hogy indulás előtt néhány percig alapjáraton kell melegíteni a motort. A régi autóknál valóban volt ennek haszna, de a mai modern autók esetében erre már semmi szükség nincs, sőt inkább ártunk vele mind a motornak, mind a környezetnek.

Ahogy a hvg.hu cikke írja, a mai nagy hatásfokú motorok üresjáratban nagyon lassan melegednek, így a motor menet közben fog hatékonyan és gyorsan üzemi hőmérsékletre kerülni. Régen az volt az indulás előtti motormelegítés indoka, hogy a motorolaj hidegen nem rendelkezik a megfelelő teljesítménytulajdonságokkal, azonban ma már az ettől való félelem is alaptalan.

Így indítsd az autódat!

Az indulás előtti melegítéssel valójában nem a motort melegítjük, hanem az utcát fűtjük, és az autó károsanyag-kibocsátása és fogyasztása is magasabb lesz. Ehelyett, ahogy a Telex korábbi cikkéből kiderül, érdemes az első reggeli indítást követő fél percen belül útnak indulunk, majd eleinte kis terheléssel, de a magas fordulatszámot is kerülve megtenni az első kilométereket. Így 1500 és 2500/perc tartományban autózva a lehető legrövidebb időn belül bemelegítjük a motort.

Mindezt a német autóklub, az ADAC tesztjei is alátámasztják. Mínusz 10 fokos környezeti hőmérséklet esetén az álló helyzetben járó motorban mindössze mínusz 7 fokig melegedett a motorolaj 4 perc után, miközben igen magas károsanyag-kibocsátás mellett egy deciliter üzemanyagot fogyasztott az autó.

Részesítsd előnyben a hosszabb utakat!

A másik dolog amire érdemes odafigyelni, hogy miután elindultunk, nagyjából fél óra kell a motorolaj üzemi hőmérsékletének eléréséhez. Ha csak tehetjük, úgy tervezzük meg az autós utazásainkat, hogy a lehető legkevesebb alkalommal kelljen újra hidegen indítanunk a motort.

Ezzel együtt persze, amikor csak lehet válasszuk a közösségi közlekedést, a rövidebb, akár sétával letudható távok esetében pedig szintén hanyagoljuk az autót. (Telex/hvg.hu)

search icon