Nobel-díjasok egész sora tiltaná be a fosszilis üzemanyagokat
Nobel-díjasok egész sora tiltaná be a fosszilis üzemanyagokat

101 Nobel-díjas fordult nyílt levélben a világ vezetőihez, azt követelve, hogy azok minél előbb tiltsák be a fosszilis üzemanyagokat, mert a globális klímakatasztrófa csak így kerülhető el.

A levél, melynek aláírói közt a Nobel-békedíjas dalai láma is szerepel, egy három főbb pontból álló egyezmény elfogadását akarja elérni. A három pontból az első az újabb fosszilis üzemanyagkészletek felderítésének befejezését irányozza. Ez azt jelentené, hogy például a már meglévő olajmezőkön kívül nem keresnének újabbakat.

A második pont szerint a meglévő készletek felhasználását nagy ütemben csökkenteni kellene, míg a harmadik egy békés, igazságos átmenet biztosítására szólítja fel az országokat, mely a megújuló és alacsony karbonkibocsátású energiaforrások használatára irányul.

Ahogy a levélben felhívják rá a figyelmet, a párizsi klímaegyezmény 1,5 fokos céljának eléréséhez elengedhetetlen a fosszilis üzemanyagok használatának mielőbbi csökkentése, majd beszüntetése. Míg jelenleg évente 2%-al növekszik ezek kitermelése, addig a klímacél tartásához ebben az évtizedben már évi 6%-os csökkenést kellene produkálnia ennek a mutatónak.

Ahogy a qubit beszámolójából kiderül, a nyílt levél az igazságosság jegyében kulcsfontosságúnak tartja, hogy az átmenetből a gazdagabb országoknak nagyobb részben kell szerepet vállalniuk mint a szegényebbeknek.

A levelet nem véletlenül hozták most nyilvánosságra, holnap kezdődik ugyanis a Joe Biden által szervezett klímacsúcs, melytől azt várják az aláírók, hogy a világ vezetői végre a korábbiaknál erélyesebben indulnak el a helyes irányba.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(qubit)

search icon