Növényi alapú tojást és garnélát dob piacra a Nestlé
Növényi alapú tojást és garnélát dob piacra a Nestlé

A cég szerint a tojás- és rákpótló termékek nem csak ízben, de tápanyagtartalomban is nagyon hasonlítanak majd az eredeti termékekre.

Nem a mostani a gigavállalat első próbálkozása a növényi alapú étrendre nyitott vásárlók megnyerésére. 2019 óta árusítanak például növényi alapú hamburgereket és kolbászokat, melyek ráadásul Mark Schneider, a cég vezérigazgatója szerint egyre keresettebbek.

Ez nem korlátozódik egy bizonyos korosztályra vagy egy bizonyos demográfiai csoportra.(…)Ez tényleg kezd mainstream és széles körű lenni.

– mondta Schneider

Az egyre bővülő növényi alapú portfóliót tavaly tohalpótló termékkel gazdagították, most pedig Vrimp márkanéven vegán garnélarákkal szélesítik a „tenger gyümölcsei” kínálatukat.

Másik újdonságuk a Garden Gourmet vEGGie márkanéven forgalmazott tojáspótló, mely szójafehérjét és omega-3 szírsavakat is tartalmaz. A cég szerint akár rántottát is lehet belőle készíteni, de a tyúktojáshoz hasonlóan alkalmas akár sütemények készítésére is.

A cég technológiai igazgatója, Stefan Palzer elmondta, hogy növényi termékeikkel a lehető legközelebb akarnak kerülni az állati eredetű termékekhez, mert akkor sokkal könnyebben meg tudják győzni az embereket, hogy fogyasszák az ilyen típusú termékeket.

Ahogy a Telex cikke írja a Reuters híre alapján, tavaly a Nestlé növényi alapú termékekből származó árbevétele mindössze 200 millió svájci frank volt, ami a 84 milliárd frankos összértékesítésének elenyésző töredéke. Ezzel együtt a cég globális elérhetősége és márkakínálata is előnyt jelent az új terméktípusok bevezetésekor az egyre jelentősebb növényi termékeket gyártó riválisokkal szemben.

search icon