Óriási összegeket fektet Ausztrália a hidrogéntermelésbe
Óriási összegeket fektet Ausztrália a hidrogéntermelésbe

Scott Morrison miniszterelnök javaslata szerint 417 millió dollárt fektetnének hidrogéntermelő központok fejlesztésébe, melynek exportjával az ország a jövőben kiváltaná a földgáz- és szénexportot.

Az új hidrogéntermelő központok mellett szén-dioxid megkötő üzemeket is létesítenének, miközben 2500 új munkahely is létesülne. A javaslathoz a parlament jóváhagyására is szüksége lesz a miniszterelnöknek.

Úgy tesszük Ausztráliát sikeressé, hogy már most olyan technológiákba fektetünk be, melyek a jövő felé segítik majd iparágainkat, mindezt alacsonyabb károsanyag-kibocsátás mellett, új munkahelyek létrejöttének támogatásával.

–mondta Morrison

Scott Morrison korábban nem feltétlenül volt a fenntartható intézkedések és technológiák híve, hiszen miközben országa első kézből ismeri a klímaváltozás káros hatásait a sosem látott erdőtüzek által, ő a szénszektor fontossága mellett érvelt.

Azóta sem történtek túlzott előrelépések a kérdésről alkotott képpel kapcsolatban. Ugyan a múltheti klímacsúcs előtt Morrison jelezte, hogy az ország megpróbálja elérni 2050-ig a nettó nulla szén-dioxid kibocsátást, ám azt is hozzátette, hogy közben meg fogják védeni az ausztrál ipart.

Ezzel együtt 2019-es megnyitása óta Ausztráliában található a világ legnagyobb szén-dioxid megkötő létesítménye a kontinens északnyugati partjai mentén fekvő Barrow-szigeten. Itt eddig több mint 4 millió tonna szén-dioxidot tároltak el.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(AP)

search icon