Profi síelők sürgetik az éghajlati válság elleni fellépést
Profi síelők sürgetik az éghajlati válság elleni fellépést

A sísport számára már egyáltalán nem a távoli jövő a klímaváltozás, jó néhány síterepen már ma sincs elegendő hó, az idei szezonban számos alpesi versenyt kellett lefújni. Ennek nyomán a világ legjobb síelői nyílt levélben kérik a Nemzetközi Síszövetségtől (FIS), hogy tegyen érdemi lépéseket a klímaválság ellen.

A 200 sportoló által aláírt levélben jelzik, hogy a FIS jelenlegi fenntarthatósági erőfeszítései elégtelenek, ennél jóval többet várnak a jövőben. Ennek megfelelően többek közt azt akarják elérni, hogy a szervezet kötelezze el magát, hogy legkésőbb 2035-re összes tevékenységük és eseményük tekintetében elérik a nettó nulla kibocsátást.

A követelések egyik lényeges eleme a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése a versenynaptár észszerűsítése által. Ez például azt jelenti, hogy az egymást követő versenyhelyszínek ne követeljék meg minden esetben a hosszú repülőutakat. Ahogy a Guardian cikke írja, az idei szezonban a férfi mezőny kétszer is elutazik Észak-Amerikába és onnan vissza Európába.

A klímaváltozás miatt az évszakok már ma is némileg átrendeződtek, ez pedig a síszezonban is változásokat hozott. Ennek megfelelően változásokat akarnak a versenynaptárban, el szeretnék érni, hogy a jelenleg október végén induló szezont csak november végén kezdjék, a szezon lezárását viszont március közepéről április végére csúsztassák.

Látjuk, hogy a világ változik. Látjuk a sportunk hatását is. Azt akarom, hogy a jövő generációi is megtapasztalhassák a telet, és képesek legyenek azt csinálni, amit én csinálok.

– mondta Aleksander Aamodt Kilde norvég síelő az Associated Press-nek

Egy amerikai versenyező, Travis Ganong szerint évről évre közeledik az a pont, amikor már nem lesz hó, amin síelhetnének. Ahogy mondja, a FIS-nek élen kellene járnia a klímaváltozás elleni küzdelemben, meg kell vizsgálni, hol és miben lehetne változtatni.

A levélben arról is írnak, hogy hamarosan a hóágyúkkal készített mesterséges hó sem jelent majd megoldást, mert a téli hőmérséklet gyakran nulla fok fölé emelkedik. Ez az alacsonyabban fekvő síterepek számára katasztrofális következményekkel jár majd, ahogy azt már idén is láthattuk. A versenyzők attól tartanak, hogy több, nagy hagyományokkal rendelkező versenyhelyszíntől már a közeljövőben végleg el kell búcsúzniuk.

search icon