A selfjég a parti síkságról a tengerbe nyúló, a tengerfenékig érő jégtömeg. A selfjegek akár több százezer évesek is lehetnek, vastagabbak a tartósan fagyott tengerjégnél, de nem olyan nagyok és régiek, mint a gleccserek. A selfjegek egyrészt a szárazföldi havazásból származó jégből tevődnek össze, másrészt alulról is felhalmozzák a tengeri jeget. A selfjegek lényegében óriási, lebegő jégplatformok. Ott képződnek, ahol egy gleccser vagy jég lefolyik a partvidéken, és a kontinentális jég találkozik a tengerrel.

Megtalálhatóak Grönlandon, Észak-Kanadában és az orosz sarkvidéken egyaránt, de a legnagyobb mennyiségben az Antarktisz peremén. Az Antarktisz tengerpartjának 75%-át selfjegek veszik körül, több mint 1,561 millió négyzetkilométeres területet foglalnak el.

A globális felmelegedés következtében a selfjegek olvadnak egyrészt a melegebb felszíni levegőtől, másrészt a melegebb tengervíztől, ezért az antarktiszi selfjegek több mint egyharmadát összeomlás fenyegeti.

Ez több szempontból is komoly problémát jelent. Egyfelől a selfjég vízen úszó, a tenger szintje fölé magasodó részének elolvadása közvetlenül növeli a tengerszintet. Másfelől a selfjég fontos gát, amely megakadályozza a szárazföldi gleccserek szabad bejutását az óceánokba. Összeomlása gátszakadáshoz hasonló következménnyel jár: tetemes mennyiségű víz jut a gleccserekből a tengerbe, ami nyilvánvalóan tovább növeli a tengerszintet.