Úgy tűnik, hogy a járvány elmúltával a kibocsátás is újra a régi ütemben dübörög
Úgy tűnik, hogy a járvány elmúltával a kibocsátás is újra a régi ütemben dübörög

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) friss jelentése szerint 2023-ig egyre-másra dőlnek majd a kibocsátási rekordok, a negatív tendencia pedig azután is kitart majd. Ebben kulcsszerepet játszik az, hogy az eddig bejelentett, pandémia utáni gazdasági helyreállítást célzó intézkedések csak kis részben irányulnak a környezetkímélő energiaforrások támogatására.

A vírusválság leküzdésére szánt források, melyek jelenleg 16 ezer milliárd dollárnál tartanak, szinte csak a pandémia elleni harcra, illetve a vállalatok és a családok megsegítésére vannak ütemezve. Ezek mellett a környezetvédelem és az megújuló energiaforrások támogatása szinte eltörpül a maga 380 milliárdjával.

Az IEA szerint ez a pénz körülbelül harmada annak, amennyire szükség lenne ahhoz, hogy az évszázad közepéig elérhetővé váljon a zéró kibocsátás célja.

Az IEA vezetője, Fatih Birol szerint ennél jóval többet kellene áldozni a megújulókhoz kapcsolódó beruházásokra az országoknak. A szakember megjegyezte, hogy ha gyorsan és határozottan cselekszünk még van némi esélyünk arra, hogy elérjük a 2050-es karbonsemlegességi célokat.

A kormányok jelentős része megígérte ugyan, hogy a gazdasági újraindítási programban nagy szerep jut a környezetvédelmi beruházásoknak, de ezek csak szavak maradtak eddig.

– mondta Birol

A jelentés egyik legfőbb tanulsága, amit az IEA már a májusi riportjában is hangsúlyozott, hogy minden olyan beruházással fel kell hagyni, amely fosszilis energiaforrások használatára, illetve kiaknázására irányul. Ebből pedig nem csak a környezet, de a gazdaság és az emberek is profitálnának.

Az IEA és az IMF közös számításai szerint a következő három évben évi 1000 milliárd dollárt kellene költeni csak a megújulókra. Ezzel egyrészt elérhető közelségben marad a klímasemlegességi cél, másrészt több mint 9 millió új munkahely is létrejönne világszerte. A jelentés időzítése nem véletlen. Az Nemzetközi Energiaügynökség a július 22-23-án, Nápolyban zajló G20 csúcs előtt hozta nyilvánosságra, bízva abban, hogy a 20 legnagyobb gazdaság vezetői meghallják majd üzenetüket.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(MTI/hvg)

search icon