Highlights 2021. 38. hét összefoglalója

Olvasd el összefoglalónkat és mondd el a véleményed, hogy mennyire haladunk a fenntarthatóság felé!

A klímaváltozás elleni küzdelemben szükség van a közösségi döntésekre és összefogásokra. Az elmúlt héten ilyen volt például a szél- és napenergia-ágazat globális szövetségének megalapítása vagy az ENSZ élelmezési rendszerekkel foglalkozó csúcstalálkozóján résztvevők kötelezettségvállalásai is. Emellett bemutattunk egy szabadtéri ökotantermet, amelynek létrejötte egy igazi közösségi összefogás eredménye volt. Valamint megmutattunk egy figyelemfelkeltő trash art szobrot is, aminek megalkotásában ugyancsak fontos szerepe volt egy kisebb közösségnek.

Design

A fenntartható divat egyik újabb innovációja az a napszemüveg, amelynek lencséi szén-dioxid-megkötő technológiával készülnek. A technológia a légkörben lévő szén-dioxidot a növények természetes fotoszintetikus folyamatának leutánzásával alakítja át anyaggá. Cikkünkben pedig bemutattuk egy hazai trash art pályázat nyertesét, akivel az inspirációjáról és a megvalósítás nehézségeiről is beszéltünk.

Egészség

A WHO szigorúbb iránymutatásokat határozott meg a levegőminőségre vonatkozóan, aminek teljesítésével az országok mintegy 80 százalékkal csökkenthetik a légszennyezéssel összefüggő halálesetek számát. A levegő minőségére azonban érdemes odafigyelni az otthoni környezetben is, hiszen a szerves oldószerek, a káros vegyületek és az egészségtelen gázok kockázatot jelentenek. Ezt csökkenthetjük többek között szobanövényekkel, fenntartható tisztítószerek használatával és gyakori szellőztetéssel.

Élelmiszer

Egy felmérés szerint a brit gyerekek közel 60 százaléka vegán vagy vegetáriánus, vagy az szeretne lenni. Mindez megerősíti azt a nézetet, hogy a fiatalok élen járnak a növényi alapú életmód felé vezető úton. Ha már a növényekről van szó, az őszi gombaszezon közeledtével, összegyűjtöttük, mire kell odafigyelni, ha gombát szeretnénk gyűjteni. Míg számos híresség levélben szólította fel a világ vezetőit, hogy az állati eredetű élelmiszeripar is kerüljön napirendre a COP26 konferenciáján.

Energia

Globális szövetséget alapítottak a szél- és napenergia-ágazat teljes fenntarthatóságának biztosítása érdekében, ugyanis jelenleg kihívásokkal kell szembenézniük például a telepítési, vagy az üzemeltetési értékláncot tekintve. Cikkünkben pedig annak jártunk utána, hogy milyen fűtési szezon várható a globális felmelegedésnek köszönhetően, valamint rámutattunk arra, hogy a szárnyaló energiaárak egy újabb indokot szolgáltatnak a fosszilis energiahordozóktól való mielőbbi függetlenedésre.

Gazdaság

A Greenpeace jelentése szerint a nagy olajcégek a fosszilis energiahordozók kitermelésének csökkentése helyett a műanyag-alapanyag gyártás felé fordulnak, amit olyan nagy cégekkel való együttműködés ösztönöz, mint a Coca-Cola vagy a PepsiCo. Miközben az ENSZ élelmezési rendszerekkel foglalkozó első csúcstalálkozóján több mint 85 államfő tett kötelezettségvállalásokat a globális éhezés ellen. Itthon pedig végre betör az okostelefonok piacára egy újgenerációs fenntartható telefon.

Hulladék

Mérnökök innovatív technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy az elektronikus eszközök akkumulátorok nélkül végtelen élettartamig működjenek. A BFree rendszer segítségével jelentősen csökkenthető a hulladéklerakóba kerülő e-hulladék mennyisége. Míg a Tudatos Vásárlók Közössége arra hívta fel a figyelmet, hogy hogyan lehet helyesen gyűjteni a különböző takarító- és fertőtlenítőszerek flakonjait.

Közösség

Egy nemzetközi kutatás szerint a fiatalok többsége a fenntarthatóságot tartja a legfontosabb kérdésnek, aminek érdekében hajlandóak drasztikusabb lépéseket is tenni. Az mindenesetre biztos, hogy minél hamarabb találkoznak a gyerekek a környezettudatos szemlélettel, annál valószínűbb, hogy a fenntarthatóságra való odafigyelés az életük részévé válik. Írásunkban egy lakótelepi iskola udvarán megvalósuló közösségi projektet mutattunk be, amelynek segítségével különböző természeti folyamatokkal ismerkedhetnek meg a kisiskolások.

Természet

Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya rávilágított arra, hogy a korhadó fák világszerte több szenet szabadítanak fel, mint a fosszilis tüzelőanyagok. Továbbá bebizonyították, hogy mind az éghajlatváltozás, mind a rovarok elvesztése képes megváltoztatni a fa bomlását, és ezáltal a szén- és tápanyagkörforgást. Az éghajlatváltozásnak köszönhető továbbá, hogy az Északi-sarkvidék jege szeptemberben elérte az idei minimum kiterjedését, illetve az is, hogy várhatóan hidegebb telünk lesz a sarki örvény lehúzódásának köszönhetően.

Fenntarthatósági hangulat index

Te hogyan értékeled a múlt hét eseményeit fenntarthatóság szempontjából?

Folyamatban ...

info icon
nagyon negatív
info icon
info icon
info icon
info icon
nagyon pozitív

Add meg értékelésed és szavazz Facebook vagy Google fiókoddal!

Design

A fenntartható divat egyik újabb innovációja az a napszemüveg, amelynek lencséi szén-dioxid-megkötő technológiával készülnek. A technológia a légkörben lévő szén-dioxidot a növények természetes fotoszintetikus folyamatának leutánzásával alakítja át anyaggá. Cikkünkben pedig bemutattuk egy hazai trash art pályázat nyertesét, akivel az inspirációjáról és a megvalósítás nehézségeiről is beszéltünk.

Így lehet egy napszemüveg is fenntartható

A brit fenntartható divatmárka, a Pangaia nemrég mutatta be új szemüvegkollekcióját, amelynek lencséit a Twelve nevű cég fejlesztette ki, amely a légkörben lévő CO₂-ból készít anyagokat.

Egy trash art születése

A Budapest Bank trash art alkotásra írt ki pályázatot: szelektív hulladékból kellett figyelemfelkeltő alkotást létrehozniuk a pályázó művészeknek. A győztes pályamű készítőjével, Posta Veronikával beszélgettünk.

Egészség

A WHO szigorúbb iránymutatásokat határozott meg a levegőminőségre vonatkozóan, aminek teljesítésével az országok mintegy 80 százalékkal csökkenthetik a légszennyezéssel összefüggő halálesetek számát. A levegő minőségére azonban érdemes odafigyelni az otthoni környezetben is, hiszen a szerves oldószerek, a káros vegyületek és az egészségtelen gázok kockázatot jelentenek. Ezt csökkenthetjük többek között szobanövényekkel, fenntartható tisztítószerek használatával és gyakori szellőztetéssel.

A WHO szigorít a légszennyezés irányértékein

A WHO új iránymutatásokat határozott meg a levegőminőségre vonatkozóan: a szennyező anyagok ajánlott biztonságos szintje most a fele annak, ami az előírások legutóbbi, 2005-ös felülvizsgálatakor volt. A WHO szerint azóta számos bizonyíték támasztotta alá a légszennyezés veszélyeit, amely évente mintegy hétmillió idő előtti halálesethez vezet.

Ha nem vigyázunk, otthonunk levegője rosszabb lehet, mint egy forgalmas kereszteződésé

Szerves oldószerekkel, lassan lebomló káros vegyületekkel, egészségtelen gázokkal élünk egy fedél alatt. Jobb, ha tudjuk, milyen kockázatok fenyegetnek, és mit tehetünk ellene - hívja fel a figyelmet a hvg.hu cikke.

Élelmiszer

Egy felmérés szerint a brit gyerekek közel 60 százaléka vegán vagy vegetáriánus, vagy az szeretne lenni. Mindez megerősíti azt a nézetet, hogy a fiatalok élen járnak a növényi alapú életmód felé vezető úton. Ha már a növényekről van szó, az őszi gombaszezon közeledtével, összegyűjtöttük, mire kell odafigyelni, ha gombát szeretnénk gyűjteni. Míg számos híresség levélben szólította fel a világ vezetőit, hogy az állati eredetű élelmiszeripar is kerüljön napirendre a COP26 konferenciáján.

Ötből egy brit gyerek szeretne vegán lenni

A BBC Good Food 1000 fő 5 és 16 év közötti gyereket kérdezett meg az étkezési szokásaikról, melynek eredménye egészen meglepő: az Egyesült Királyságban a gyerekek közel 60 százaléka vegán vagy vegetáriánus, vagy az szeretne lenni.

Közeledik az őszi gombaszezon: ne vágj bele felkészületlenül!

Mindig is irigykedve nézted túrázás során a gombászok telepakolt kosarait? Te is szívesen megismernéd a gombákat? Amint feltárul előtted a gombák csodálatos világa, garantáltan magával ragad! Adunk néhány tippet a biztonságos kezdéshez: itt a nagy gomba kalauz!

Billie Eilish és még 17 közszereplő sürgeti, hogy az állattenyésztésről is szó essen a közelgő COP26-on

Tizennyolc híresség írta alá azt a levelet, amelyben felszólítják a világ vezetőit, hogy megfelelő súllyal foglalkozzanak az állattenyésztés klímaválságra gyakorolt hatásával és vegyék napirendre a COP26 közelgő konferenciáján az állati eredetű élelmiszeripart.

Energia

Globális szövetséget alapítottak a szél- és napenergia-ágazat teljes fenntarthatóságának biztosítása érdekében, ugyanis jelenleg kihívásokkal kell szembenézniük például a telepítési, vagy az üzemeltetési értékláncot tekintve. Cikkünkben pedig annak jártunk utána, hogy milyen fűtési szezon várható a globális felmelegedésnek köszönhetően, valamint rámutattunk arra, hogy a szárnyaló energiaárak egy újabb indokot szolgáltatnak a fosszilis energiahordozóktól való mielőbbi függetlenedésre.

Globális szövetség indul az igazságos, fenntartható energiáért

A Globális Szövetség a Fenntartható Energiáért (The Global Alliance for Sustainable Energy) nevű kezdeményezést mintegy 17 szervezet indította útjára a szél- és napenergia-ágazat teljes fenntarthatóságának biztosítása érdekében.

Enyhe tél extrém hideghullámokkal – Milyen lesz az idei fűtési szezon?

Egyre enyhébbek a telek, de extrém hideg időszakok ezután is előfordulhatnak. Ennek az esélyét a klímaváltozás is növeli. A fűtési szezonhoz közeledve nyilvánvaló, hogy a szárnyaló energiaárak is egyre indokoltabbá teszik a fosszilis energiától való függetlenedésünket.

Gazdaság

A Greenpeace jelentése szerint a nagy olajcégek a fosszilis energiahordozók kitermelésének csökkentése helyett a műanyag-alapanyag gyártás felé fordulnak, amit olyan nagy cégekkel való együttműködés ösztönöz, mint a Coca-Cola vagy a PepsiCo. Miközben az ENSZ élelmezési rendszerekkel foglalkozó első csúcstalálkozóján több mint 85 államfő tett kötelezettségvállalásokat a globális éhezés ellen. Itthon pedig végre betör az okostelefonok piacára egy újgenerációs fenntartható telefon.

A nagy olajcégek előremenekülnek a műanyagok felé

Az amerikai Greenpeace szeptember közepén mutatta be új jelentését arról, hogy a világ legnagyobb - jellemzően élelmiszeripari - vállalatai miként szolgálják ki az olajcégek műanyagipari törekvéseit.

A világ vezetői elköteleződtek a globális éhezés elleni küzdelem mellett az ENSZ történelmi csúcstalálkozóján

Az ENSZ Food Systems Summit, azaz élelmezési rendszerekkel foglalkozó első csúcstalálkozója keretében a világ vezetőit nemzeti és regionális szinten kívánta ösztönözni az ENSZ 17 fenntartható fejlődési céljának (SDG) megvalósításában, kiemelten az az élelmezési rendszerek átalakításában. A csúcstalálkozón a világ több mint 85 államfője tett kötelezettségvállalásokat.

Nem túl szép, de tartós és zöld – ilyen egy újgenerációs fenntartható telefon

A Fairphone 4 nem túl szép, ellenben tisztább lelkiismerettel vásárolható, mert gyártói azt ígérik, jóval kisebb az ökológiai lábnyoma, mint egy mai okostelefonnak általában. - derül ki a forbes.hu cikkéből.

Hulladék

Mérnökök innovatív technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé teszi, hogy az elektronikus eszközök akkumulátorok nélkül végtelen élettartamig működjenek. A BFree rendszer segítségével jelentősen csökkenthető a hulladéklerakóba kerülő e-hulladék mennyisége. Míg a Tudatos Vásárlók Közössége arra hívta fel a figyelmet, hogy hogyan lehet helyesen gyűjteni a különböző takarító- és fertőtlenítőszerek flakonjait.

Az akkumulátormentes elektronikával radikálisan csökkenhet a hulladéklerakókba kerülő e-hulladék mennyisége

A Northwestern University és a Delft University of Technology kutatói egy olyan úttörő rendszert mutattak be, amely lehetővé teszi, hogy az elektronikus eszközök akkumulátorok nélkül végtelen élettartamig működjenek.

Hová tegyük a megmaradt, felesleges vegyszereket, flakonokat?

A háztartásban keletkező hulladékok esetében sokszor egyértelmű, milyen hulladék hova kerüljön: melyik kukába kerül a joghurtos pohár vagy éppen a papírszemét. A különböző takarító- és tisztítószerek vagy épp a megmaradt festék flakonja már nem annyira egyszerű. A Tudatos Vásárlók Közössége összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.

Közösség

Egy nemzetközi kutatás szerint a fiatalok többsége a fenntarthatóságot tartja a legfontosabb kérdésnek, aminek érdekében hajlandóak drasztikusabb lépéseket is tenni. Az mindenesetre biztos, hogy minél hamarabb találkoznak a gyerekek a környezettudatos szemlélettel, annál valószínűbb, hogy a fenntarthatóságra való odafigyelés az életük részévé válik. Írásunkban egy lakótelepi iskola udvarán megvalósuló közösségi projektet mutattunk be, amelynek segítségével különböző természeti folyamatokkal ismerkedhetnek meg a kisiskolások.

Egy új nemzetközi kutatás szerint sok fiatal elszántan küzd és tesz is a klímaválság ellen

A United Minds elemző cég az Electrolux megbízásából végezett kutatásában arra keresték a választ, hogy mit gondolnak a fiatalok fenntartható életmódról. A globális tanulmány kvantitatív kérdőívekből és mélyinterjúkból állt. A válaszokból jól látszik, hogy a fiatal résztvevők már most is tettek lépéseket a bolygó tehermentesítése érdekében.

Ökotanterem egy lakótelepi iskolában

A gyerekek a legbefogadóbbak, általuk közeledhetünk egy fenntarthatóbb életmód felé. Békásmegyeren ökotantermet adtak át.

Természet

Egy nemzetközi kutatócsoport tanulmánya rávilágított arra, hogy a korhadó fák világszerte több szenet szabadítanak fel, mint a fosszilis tüzelőanyagok. Továbbá bebizonyították, hogy mind az éghajlatváltozás, mind a rovarok elvesztése képes megváltoztatni a fa bomlását, és ezáltal a szén- és tápanyagkörforgást. Az éghajlatváltozásnak köszönhető továbbá, hogy az Északi-sarkvidék jege szeptemberben elérte az idei minimum kiterjedését, illetve az is, hogy várhatóan hidegebb telünk lesz a sarki örvény lehúzódásának köszönhetően.

A holtfák évente világszerte több szenet szabadítanak fel, mint a fosszilis tüzelőanyagok

Egy nemzetközi kutatócsoport Nature című folyóiratban megjelent új tanulmánya szerint a korhadó fa évente világszerte mintegy 10,9 gigatonna szenet szabadít fel. Ez nagyjából a fosszilis tüzelőanyagok kibocsátásának 115 százalékának felel meg.

Elérte az Északi-sarkvidék jege a kiterjedésének idei minimumát

NASA által támogatott Nemzeti Hó- és Jégadatközpont adatai alapján úgy tűnik, hogy az Északi-sarkvidék tengeri jege szeptember 16-án elérte éves minimumát, miután 2021-ben az északi félteke tavaszán és nyarán is csökkent. A NASA kutatói szerint az a nyári kiterjedés a 12. legalacsonyabb a műholdas feljegyzések történetében.

Brutális telünk lesz egy előrejelzés szerint

Több jel is arra utal, hogy az idei tél jóval hidegebb lehet az utóbbi években megszokottaknál. Kifejezetten hűvös télnek nézhetünk elébe egy előrejelzés szerint.