Mit tehetünk a vízválság megelőzéséért?
Mit tehetünk a vízválság megelőzéséért?

A felesleges vizet meg kell tartani, és nem szabad kivezetni az országból – mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke, A mi kék világunk című konferencián.

Áder János az óvodapedagógusoknak tartott előadásában rámutatott, hogy a klímaváltozás a Kárpát-medencét hamarabb és súlyosabban érinti majd, mint Európa több térségét. A klímaváltozás hatásainak 80 százalékát a vízen keresztül érezzük majd.

Az aszály, a belvíz és az árvíz az ország nagyobb részét sújtja, és sokszor egyszerre jelenik meg: 2013-ban az áradó Dunától nem messze téli aszály volt. A 2022-es aszály idején pedig volt olyan országrész, ahonnan egyáltalán nem takarítottak be termést, a szárazság több mint 1000 milliárd forint kárt okozott a mezőgazdaságnak.

Magyarországon négyezer kilométernyi töltést kellett megépíteni az árvizek kivédésére. A korábbi, a felesleges víz kivezetését előnyben részesítő vízügyi szemlélet helyett mára a víz megtartása került előtérbe. A Tiszán – amelynek vízszintje áradáskor egy nap alatt akár hat métert is emelkedhet – kilenc szükségtározót terveznek, ezekből hat már meg is épült. A tározók által akár egy méterrel is csökkenthető a Tisza vízszintje. A körülbelül egymilliós népességű Duna-Tisza közi homokhátság vízpótlása várhatóan 2030-ra befejeződik.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány elnöke azt is megemlítette, hogy a víz megtartásának másik módja, ha a korábban vizenyős, de mára művelés alá vont területeket visszaadjuk a természetnek, ami azonban sok érdeket sérthet. Ezeket a földeket ki kellene sajátítani, közös megegyezéssel közös gazdálkodásba vonni. Az újra elárasztott területeken ugyanakkor a víz elszivárogna a talajba, csökkentené az aszályt, a párolgás mikroklímát alakítana ki, ami segítené a gazdálkodókat a klímaváltozás hatásainak mérséklésében.

Áder János szerint világszerte egyszerre jelentkezik a „sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámája”. Az óceánok vizében lévő mikroműanyag pedig a táplálékláncban eljut az emberhez is. A víz, mint az egyik legfontosabb természeti kincsünk, a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott, amellyel kapcsolatban számos előadás és innovatív megoldás hangzott el.

(MTI)

Fotó: Canva

search icon