Zöld fallal veszik körbe Madridot
Zöld fallal veszik körbe Madridot

A spanyol főváros köré egy 75 kilométer hosszú erdősávot telepítenek, melytől a város levegőminőségének javítását és a klímaváltozás szélsőséges hatásainak mérséklését várják.

A projekt része annak a kezdeményezésnek, melynek keretében környezetvédelmi intézkedésekkel is próbálják élhetőbbé tenni a várost, amellett, hogy például a belvárosban korlátozzák az autóhasználatot.

Fontos, hogy minden kerületben környezetvédelmi folyosókat alakítsunk ki és gyalogosövezeteket, valamint hogy bevonjuk az állampolgárokat ebbe az új zöld kultúrába.

–mondja Mariano Fuentes, környezetvédelemért felelős városi tanácsos

Az őshonos fákból álló erdő jelentősen hűsítheti majd a környezetét, ezen felül pedig úgy kalkulálnak, hogy akár évi 175 ezer tonna szén-dioxidot is el tud majd nyelni.

Javítani akarjuk a levegőminőséget, felvenni a harcot a hőséggel és összekapcsolni a zöld falat a város körül már létező erdőkkel.

–teszi hozzá.

Az Európa déli részein már ma realitásnak számító elsivatagosodás elleni védelmet is szolgáló erdőt úgy alakítják ki, hogy a lehető legkevesebb beavatkozással tudják fenntartani. A fafajok kiválasztásánál is az egyik fő szempont a szárazságtűrés lesz, ugyanis a fákat nem igen tervezik locsolni, hiszen az egyrészt óriási munka lenne, másrészt rengeteg vizet fogyasztana.

Korábban hosszabban írtunk a némileg hasonló célokkal, de sokkal nagyobb léptékben megvalósuló Nagy Zöld Falról, mellyel a Szahara mentén fekvő országok próbálják megállítani a sivatag előretörését úgy, hogy közben a helyiek számára munkát és élelmet is teremtenek.

Rengeteg fontos információ vár még rád! Nézz szét!

(Euronews)

search icon