A két borjú szépen fejlődik, s immáron a látogatók is megfigyelhetik őket a Szegedi Vadaspark kifutójában.
Az intézmény közösségi oldalán olvasható tájékoztatás szerint, a szegedi állatkertben tavaly óta gondozzák az impozáns ázsiai antilopfaj egyedeit, az elefántkifutóval szemközti erdei ösvény mentén található kifutóban.
Egy kutatócsoport vizsgálata szerint az egyes antilopfajok eltérő módon alkalmazkodnak a klímaváltozás miatt megváltozott körülményekhez.
Az indiai antilopoknál a hímek és a nőstények között jól látható a különbség már színezetben is, az előbbiek sötét-, míg az utóbbiak világosbarna színűek. Bár hajdan több millió egyed élt az Indiai-félsziget füves területein, számuk mára mintegy 50 ezerre csappant. Ennek ellenére Amerikában, ahová vadászati célból telepítették, majdnem ugyanennyi egyede él.
Az indiai antilop 120 centiméter hosszú, és 70-80 centiméter marmagasságú. A bakok csavaros szarvának hossza pedig megközelítheti a 70 centimétert is. Az antilopoknak kiváló a látásuk, a hallásuk, és a szaglásuk is, így hamar észlelik a veszélyt. Általában 5-50 egyedet számláló csordákban élnek, melyet egy domináns bak vezet. A bakok területüket védelmezik a többi hímmel szemben.
A kis hím leopárd, amely végül a Poldi nevet kapta, két hónap elteltével mintegy öt kilogrammot nyom.
Az indiai antilopok rendkívül gyorsak, csúcssebességük elérheti akár a 80 km/órát is, ez elegendő ahhoz, hogy elmeneküljenek a legtöbb támadó elől. Legfőbb ragadozójuk korábban az ázsiai gepárd volt, manapság a szürke farkasok jelentik számukra a legnagyobb veszélyt. Az indiai antilopok másfél, kétéves koruk körül válnak ivaréretté. A nőstények öt-hat hónapos vemhesség után hozzák világra utódjukat.
Iratkozz fel hírlevelünkre!
Heti hírlevelünk, ami segít naprakésznek maradni a fenntarthatóság legfontosabb témáiban. Ne maradj le, iratkozz fel és olvasd el cikkeinket!
Az e-mail címem kitöltésével hozzájárulok személyes adataim feldolgozásához.
A Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is a kiemelt témák közé tartozott állatfajaink védelme és fenntartása, melyet a Your Planet kiállítás mutatott be. A 18 szigetből álló tárlat több mint 6500 négyzetméteren kapott helyet, és különleges vizuális megoldásokkal tette kézzelfoghatóvá a fenntarthatósági és környezetvédelmi kihívásokat, melyekkel az élővilággal együtt szembe kell néznünk.
Ez az oldal sütiket használ a lehető legjobb felhasználói élmény elérésének érdekében.
A greendex.hu adatkezelési és adatvédelmi szabályzata itt találhatók.
Feltétlenül szükséges sütik
A feltétlenül szükséges sütiket mindenképpen engedélyeznie kell, hogy el tudjuk menteni az Ön süti beállítási preferenciáit.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.
Statisztikai sütik
A statisztikai sütik lehetővé teszik a honlap üzemeltetője számára, hogy a felhasználói szokásokat anonimizált adatokként elemezzék, ezzel hozzájárulva a magasabb szintű felhasználói élményt támogató fejlesztésekhez.
A feltétlenül szükséges sütiket mindenkor engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.