Az ivóvíz ott van a levegőben, csak ki kell belőle venni
Az ivóvíz ott van a levegőben, csak ki kell belőle venni

Erre vállalkozik a Google anyacégének, az Alphabet kísérleti technológiai központjának (X Development) legújabb találmánya. A légköri vízbetakarítónak (atmospheric water harvester) nevezett prototípus ventilátorok segítségével szívja magába a levegőt, majd kinyeri annak víztartalmát, mindezt napenergia segítségével.

Az eszköznek így egyáltalán nincs szüksége külső energiaforrásra. Az eszköz működési elve viszonylag egyszerű: a ventilátorokkal beszívott levegő nedvességét egy szárító anyagba magába szívja. Ezután egy második ventilátor forgatja a napelemek által fűtött levegőt, majd a hideg és meleg levegő találkozásának hatására lecsapódik a nedvesség.

Az eszköz egyelőre 1,5 dl ivóvizet tud előállítani óránként és négyzetméterenként, de ezt szeretnék feljebb tornázni. Az water harvester végső változata a tervek szerint napi 5 liter vizet is előállíthat majd, ez pedig nagy segítséget jelenthet az ivóvízhiányos területek lakossága számára.

Az ilyen és hasonló megoldásokra égető szükség van, hiszen a Föld lakosságának egyharmada nem jut tiszta vagy elegendő ivóvízhez. Az X Development számításai szerint találmányuk akár 1 milliárd ember számára nyújthatnának tiszta ivóvizet.

Az Alphabet a probléma fontosságára való tekintettel már most nyilvánosságra hozta a a prototípus teljes dokumentációját, minden, a készülék gyártáshoz szükséges adatot. (Qubit)

search icon