Ízek, imák, nővérek
Ízek, imák, nővérek

A Kismaroson található Boldogasszony-monostor a csend, a béke, a szeretet és a természet egységét őrzi. A Dunakanyar ölelésében fekvő apátságban ciszterci nővérek őrzik a hit fényét. Dr. Horváth Olga ciszterci szerzetesnővérrel, a kismarosi monostor apátnőjével beszélgettünk.

A ciszterci nővérek közössége fiatal kontemplatív rendnek számít. Az alapítást tekintve hogyan kezdődött a „szent kaland”?

Közösségünk a legnagyobb üldöztetések közepette született. Az 1950-es években a szerzetesrendeket kevés kivétellel feloszlatták. Tímár Ágnes, karizmatikus egyéniségű nővér visszakerült az egyetemre, a lelkes fiatalok körülötte kialakult csoportjából született meg a közösségünk. A nővérek kitartásának legfőbb üzenete ekképpen hangzott: „nem a körülmények határozzák meg az életünket, hanem a belső béke, ami által a legnagyobb nehézségek idején is képesek vagyunk Istenért élni.” A külső környezet valóban megváltozott azzal, hogy a szerzeteseket megfosztották templomaiktól, közösségeiktől, szerzetesi habitusuktól, de az ember, aki Istennek szeretne élni, mindvégig ugyanaz maradt. 1955. szeptember 8-án alapítottuk meg a rendet. Az évek múlásával a közösségünk egyre gyarapodott, de a tudatos szétszakítás jegyében továbbra is folytatódtak az üldözések. Több testvérünket letartóztatták, a többieket pedig elbocsátották a munkahelyeikről.

A kismarosi apátság madártávlatból
A ciszterci nővérek sok évnyi üldöztetés után telepedhettek le Kismaroson.

A nővéreknek azt is meg kellett tapasztalniuk, hogy milyen érzés az utcán élni?

Pontosan! A mai napig nehéz a szívem, amikor Budapest utcáin járok, s látom a hajlék nélkül élő embereket. Azokban a fogcsikorgató évtizedekben életre szóló tapasztalatokat szereztünk a kitartásról, de igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az megerősít. 1963. március 21-én, Szent Benedek ünnepén, akinek a Regulája szerint élünk, amnesztiával szabadultak a nővértársaink a börtönből. Ez az egybeesés nem történhetett véletlenül. Ez a Gondviselés ajándéka.

A börtönévek után telepedtek le Kismaroson?

Igen, 1971-ben érkeztünk a Dunakanyar szívébe. Számunkra megfelelő, természetközeli és csendes helyszínnek bizonyult ez a terület, melyet 50 évvel ezelőtt alig lakott valaki. Javarészt csak szőlő és lucerna fogadott minket, aztán az évek alatt mindent a két kezünk munkájával építettünk fel és alakítottunk ki. A monostor domboldalra épült mintegy világítótoronyként jelezve, hogy nem a horizontális életszemlélet az egyetlen, amely gazdagíthat, van egy nála is magasabb, amely a lelkünket emelheti fel, ha nyitott szívvel érkezünk. Templomunk is ezt szimbolizálja, amely a maga egyszerűségében a lényeget szeretné megmutatni embertársainknak. Időközben bővült az épületek sora, amelyek napjainkban a hozzánk érkező vendégek szálláshelyéül szolgálnak.

növények a háttérben egy templommal
Dr. Zakar Polikárp 1993. április 12-én emelte apátsági rangra a monostort.

A nővérek között fizika-matematika szakos tanár, könyvtáros, zongoratanár, gyógytornász, útépítő és tervezőmérnök és még vegyészmérnök is van. A sokféleségből hogyan alakult ki testvéri közösség?

1955-től egészen a rendszerváltozásig mindennapjaink a világban élve teltek. Ezért mindegyikünknek van civil foglalkozása is. Minket nem valami különleges cél, hanem a Jóisten hívott össze, s formált életközösségé. Jelenleg 15 szerzetesnővér alkotja a közösségünket, melyből 14 örökfogadalmas, 1 testvérünk pedig még növendék. Az, hogy mi ma itt ülünk, és riportot adunk a szerzetesközösségünkről a Greendex olvasóinak, pár évtizeddel ezelőtt szinte elképzelhetetlennek tűnt. Himalája méretű utat jártunk be, hiszen a katakombától kellett eljutnunk a katedrálishoz. A „föld alatti” szerzetességből indulva ma saját templomunk van az Isten dicsőségére. Ide mindenki betérhet, aki tiszta forrásra vágyik. Ezt kegyelmi ajándékként éljük meg mindannyian.

templomban imádkozó szerzetesek
A monasztikus hivatás lényege az életben gyökerező imádság és az imádságban gyökerező élet.

Egy kontemplatív szerzetesrendre elsősorban a csend, a belső ima és a világ zajától távol eső életforma jellemző. Milyen napirend szerint élnek?

Belső életrendünket az imádság és a munka egyensúlya jellemzi. Napjaink ritmusát az imaórák határozzák meg. A napot hajnalban az Úr dicséretével kezdjük, s ezzel is fejezzük be. Ezenkívül reggel, délben és alkonyatkor gyűlünk össze közös imádságra, amibe a hívek is bekapcsolódhatnak.

A monasztikus életformában a szerzetes teljes emberként van jelen a munkájában is…

Igen, ezért olyan munkaterületeket választottunk, amelyek mellett megőrizhetjük Isten elsőbbségét a mindennapjainkban és egész életünkben. Fontos, hogy munkáinkat hozzá tudjuk igazítani a napirendünkben az istendicséret idejéhez. Mindennapi feladataink közé tartozik az ételkészítés, a takarítás, a kertrendezés és az irodai adminisztráció is.

Három szerzetesnővér lekváros és szörpös kosarakkal.
Kismarosi szerzetesnővérek és a Monostori Ízek

A napi „rutinfeladatok” mellett milyen munkákkal biztosítják az önfenntartó életformát?

Lelkigyakorlatoknak és egyéni elvonulásoknak is biztosítunk helyet. Hála Istennek az igény olyan nagy, hogy erre az évre már nincs is szabad hétvégénk. A tiszta forrást kereső lélek, Krisztus megpróbáltatásokkal és örömökkel teli életével érkezik hozzánk. Vendégszeretetünk révén hivatottak vagyunk befogadni, hogy lélekben megújulva és megerősödve tudja folytatni küldetését a világban. Ehhez a testi-lelki feltöltődéshez a kismarosi monostorban minden adott. A csend és a természet harmóniája biztosítja, hogy az ember egyedüllétében újraértelmezhesse az életét. A közösségben megélt hit, a lelkigyakorlatok, a templomi imádságok, a szentmisék és a segítő beszélgetések új inspirációt és lelkierőt adhatnak a hétköznapok megoldandó feladataihoz.

A Boldogasszony-monostor különleges lekvárjairól, szörpjeiről és ivóleveleiről is híres. Hogyan kezdődött a mára nagyüzemivé vált lekvárkészítés?

Ez a vidék kiváló táptalajt nyújt a bogyós gyümölcsök termesztéséhez. Így az építkezéseink befejeztével, az 1990-es évek végén kezdtünk el a monostor környezetében termett ribizliből lekvárt készíteni, először csak saját fogyasztásra. Sok év kísérletezése és tapasztalata után 2003-tól nagyobb mennyiségben vásároltunk főleg bogyós gyümölcsöket a környékünkön élő kistermelőktől, a kölcsönös segítségnyújtás jegyében. Életfeladatunk, hogy mindazt a szépet, igazat és jót, ami a Jóistent tükrözi, megmutassuk és továbbadjuk az embereknek. Együtt munkálkodva Isten teremtő, gondviselő szeretetével felelősnek érezzük magunkat azért, hogy kezünk munkája nyomán az étel tiszta, igaz és életet adó legyen.

több polcnyi lekvár, szörp és tea
A monostorban több mint 20 esztendeje készítik a különleges gyümölcslekvárokat.

Napjainkban pedig az egész évi gyümölcstermést palackba zárják sokak örömére és egészségére!

Lekvárjainkat magas, 60–98 százalékos gyümölcstartalommal állítjuk elő, tartósítószer nélkül. Feldogozott gyümölcseink között megtalálható a szeder, a meggy, a málna, a piros és a fekete ribiszke, a sárga- és az őszibarack, a szilva, a szőlő, a birsalma és a csipkebogyó is. A diabéteszes betegek részére cseresznyéből, meggyből, eperből, szederből, almából, őszibarackból és szilvából cukormentes változatot is készítünk. Ivóleveink is vannak. A klasszikus alma-, meggy-, ribiszke- és bodzalé mellett a szőlőlevet is nagy érdeklődés övezi. A gyümölcsök némelyikét, például a meggyet, a piros és a fekete ribiszkét, a csipkebogyót és a bodzavirágot szörpként is feldolgozzuk.

négy üveg lekvár
A gyümölcslekvárok tartósítószer nélkül készülnek.

A Monostori Ízek manufaktúráját 2022-ben adták át. Mi a fő küldetése a gyümölcsfeldolgozó üzemnek?

A manufaktúrával kettős célt szolgálunk. Egyrészről szeretnénk segítséget nyújtani a Dunakanyarban élő kistermelőknek az alapanyagként szolgáló gyümölcsök felvásárlásával, másrészről a termelésen és az értékesítésen keresztül önfenntartó életmódunkhoz is hozzájárulhatunk. Kisüzemünk az energiahatékonyság jegyében épült, napelemek segítik a működését. A környezetet is szeretnénk óvni, ezért nemrégiben elektromos autót vásároltunk, amellyel nem szennyezzük a levegőt a termékeink szállításakor.

Monostori Ízek Manufaktúra épülete
A gyümölcsfeldolgozó üzem az energiahatékonyság jegyében épült.

Az apátság kertjében sétálva milyen növényekkel találkozhatnak a természet kedvelői?

Ez a vidék leginkább a tiszafának kedvez, így az örökzöldből nagyobb állomány található a kertünkben. Különböző bokros növényeket és cserjéket is ültettünk, de különleges virágok és fák telepítésére nem alkalmas a vidék. A meglévő akácbokrok mellé elsősorban mézelő fákat, hársat és madárbirset ültetünk, ezek egy újabb keletű tevékenységünket szolgálják, a méhészetet. Nagy öröm, hogy fáink mellett 50 méhcsalád segít az üzemünkben feldogozott méz előállításában. Termékeink között megtalálható a tavaszi virágméz, a hárs-, illetve az akácméz is. Torokbalzsamot is készítünk, melyet két hét alatt kell krémmézzé alakítanunk ahhoz, hogy befogadja azokat az alapanyagokat, melyekkel gyógyhatásúvá válik. Az influenza-időszakokban a borsmenta, a kakukkfű és az eukaliptusz torokbalzsamunkat sokak immunerősítőként használják. Propoliszos termékeinket tinktúra formájában, illetve propoliszos mézként is ajánljuk.

két szerzetesnővér méhészet közben
A nővérek tavaszi virágmézet, hárs- és akácmézet is készítenek.

Az érdeklődők hogyan juthatnak hozzá a Ciszterci Nővérek kézműves termékeihez?

Monostorunkban személyesen is átvehetők a termékeink. Ezenkívül néhány apátsági látogatóközpontban, például Zircen, Pannonhalmán, Csornán és Tihanyban, valamint kisebb pékségekben és Budapesten is beszerezhetők a Monostori Ízek. Honlapunkon részletesen olvashatnak erről az érdeklődők. Külhonban osztrák és német monostoros vásárokban szoktuk árusítani a termékeinket.

Kismaroson orvosi rendelő is fűződik a nevükhöz. Gyógyítószolgálatuk milyen célból született?

Alapítványi működtetésű Kismarosi Ciszterci Orvosi Rendelőnk immáron 32 esztendeje fogadja a betegeket. Ez a rendelő köszönetképpen, a faluért érzett hálánkból született. A község befogadott, és nem adott fel minket az 1970-es évek kommunista diktatúrájának kellős közepén. Orvosi rendelőként működünk, és mozgásszervi betegségek gyógyításával foglalkozunk. Ortopédia, gyógytorna, fizikoterápia, diagnosztikai ultrahang és csontritkulás-vizsgáló is működik a rendelőnkben. Oblátusként hozzánk tartozó szakorvos vezetésével a nővéreink is közreműködnek a betegek napi ellátásában. Gyógyító tevékenységünkben, a szenvedők fájdalmának enyhítésével, reményük felszításával igyekszünk tanúságot tenni az emberi méltóságról, az élet védelméről és a szeretet örök értékéről.

Ciszterci Orvosi Rendelő fala
A Ciszterci Orvosi Rendelő a környéken élő mozgásszervi betegek gyógyítását segíti.

A Nővérek életével kapcsolatban János evangélista sorai jutnak eszembe: „Arról ismerje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.”

Ciszterci életünk a hármas szeretet útja. Ajándék, mert az ajándékozó Szentlélek hívott minket egybe, hogy Krisztust követve eljussunk az Atyához azáltal, hogy van bátorságunk odaajándékozni önmagunkat annak a szerető Istennek, aki már előbb odaadta magát értünk és nekünk. Továbbá, hogy elfogadjuk ajándékként a testvéreinket, és megtanuljuk elfogadni önmagunk ajándék voltát is. Hivatásunkat a jövőben is ebben a hármas egységben szeretnénk élni, a Teremtő bölcsességére és gondviselésére hagyatkozva.

A természet adta, gyümölcsalapú élelmiszerek a Planet Budapest 2023 fenntarthatósági expón is bemutatásra kerültek, számos alternatívát mutatva az egészségesebb ételek elkészítéséhez és fogyasztásához.

Fotók: Kismarosi Ciszterci Nővérek, szerzői archívum

search icon