Meggyfogyasztásra buzdít az Agrármarketing Centrum
Meggyfogyasztásra buzdít az Agrármarketing Centrum

Míg tavaly a vártnál később, idén az időjárási körülmények miatt a szokásosnál korábban indult a meggyszezon. Ennél fogva az Agrármarketing Centrum meggyfogyasztást ösztönző kampánya is hamarabb veszi kezdetét.

A nyár nemcsak a nyaralás, hanem az idénygyümölcsök szezonja is. Az egyik legkedveltebb, ráadásul igazán hűsítő nyári gyümölcs a meggy, amely már nagy mennyiségben elérhető a piacokon és a boltokban. A számos vitaminban és ásványi anyagban gazdag frissítő csemege népszerűsítésére szervezett kampányt az Agrármarketing Centrum.

Az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta: Magyarország Európa második legnagyobb meggytermelője és egyben a kontinens kiemelt exportőre is. Az össztermés közel 75 százaléka feldolgozott formában kerül értékesítésre a nyugat-európai, főleg német piacokon. Hazánk ebből az értékes szezonális gyümölcsből teljes mértékben önellátó, a boltok polcain a jó minőségű magyar meggyfajták közül válogathatnak a fogyasztók. Az elmúlt időszakban nőtt ugyan a lakosság meggyfogyasztása, de még van tennivaló ezen a téren – tette hozzá. 

A FruitVeB Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke, Takács Ferenc a meggypiaci helyzettel kapcsolatban kifejtette: az áprilisi fagyok miatt Európa egyik legnagyobb meggytermesztője, Lengyelország komoly terméskieséssel számolhat, amely intenzív keresletet eredményezhet a magyar meggy iránt. Ezt erősíti az is, hogy a lengyel meggy szüretének kezdete július elejére várható, amire a magyar meggyszezon majdnem véget ér. Ez még tovább növelheti a lengyel hűtőipari alapanyag-igényt a magyar meggy iránt – mondta.

A szakember beszámolt arról is, hogy 2024-ben a hazai meggytermés volumene mintegy 55 ezer tonnára tehető, amely jóval kisebb az évente szokásosnak mondható 70 ezer tonna körüli mennyiségnél. Ugyanakkor az időjárási körülmények, illetve a betakaríthatóság kedvező alakulása esetén a termés elérheti, vagy – optimista esetben – kis mértékben akár meg is haladhatja a tavalyi 57 ezer tonnás szintet.

A kiváló minőségű magyar meggy nagy mennyiségben tartalmaz többek között C-vitamint, magnéziumot és vasat, így kitűnő vitaminforrás, víztartalmánál fogva pedig nagyszerű hűsítő a nyári forróságban – hívta fel a figyelmet a meggy élettani hatásaira Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezetője. A társaság a következő napokban többek között a budapesti állatkertben, a Budakeszi Vadasparkban, valamint a csopaki, illetve a balatonboglári strandon kóstoltatja az ízletes gyümölcsöt, de nyereményjátékkal is készülnek.

Az Agrármarketing Centrum nyereményjátéka június 24-ig tart a társaság Facebook-oldalán, ahol a helyesen válaszolók között fődíjként egy értékes gyümölcsprést, valamint további nyereményként két Agrármarketing Centrum-ajándékcsomagot sorsolnak ki.

Kizárólag az egészséges táplálkozás számít fenntarthatónak. Ideje végre gátat szabnunk a mértéktelen húsfogyasztásunknak, hiszen – ahogy egy korábbi, a Planet Budapest 2023 Fenntarthatósági Expót bemutató cikkünkben is írtuk – „a jóléti társadalmaknak jelentősen meg kell(ene) változtatniuk a táplálkozási szokásaikat a növényi élelmiszerek javára.”

Forrás és kiemelt kép: Agrármarketing Centrum

search icon