Mi lesz a sorsa a budapesti karácsonyfáknak?
Mi lesz a sorsa a budapesti karácsonyfáknak?

A fővárosban környezetbarát módon, energetikailag hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat. A becslések szerint több mint félmillió fát szállítanak majd el.

A Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziójának közleménye szerint az igazi „kihelyezési dömping” január 6. után kezdődik, és általában egy-másfél hónapig tart. A kijelölt gyűjtőpontokról a karácsonyfákat ilyenkor úgynevezett fenyőfajáratok szállítják el, amelyeket kifejezetten ebből a célból indít a budapesti közszolgáltató.

A lakóingatlanoktól ezzel párhuzamosan a normál hulladékszállító célgépek gyűjtik össze az örökzöldeket, illetve szükség esetén külön járművel a nagy méretű fákat.

Felhívták a figyelmet, hogy a lakosság több lehetőség közül is választhat: a háztartási hulladékos kukák mellé a hulladékgyűjtés napján vagy a több mint 250 kijelölt gyűjtőhely egyikére teheti ki a fáját.

A társaság közölte, a fenyőfákat először aprítják, majd a BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiba kerülnek, ahol nagynyomású gőzt fejlesztenek. Az így nyert hőenergiából – nagyhatékonyságú, úgynevezett kapcsolt energiatermeléssel – környezetbarát távhőt és villamos energiát állítanak elő.

A létesítményben termelt hőenergia a Főtáv hálózatán keresztül mintegy 76 ezer budapesti lakásba jut el távfűtés és használati melegvíz formájában. A BKM Fővárosi Hulladékhasznosító Művében előállított villamos energia emellett mintegy 50 ezer átlagos budapesti háztartás éves áramigényét biztosítja – olvasható a közleményben.

A fenyőfák begyűjtésével kapcsolatos információk elérhetőek az FKF honlapján, az fkf.hu/karacsonyfa-begyujtes oldalon. (MTI)

search icon